Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között - Atelier könyvtár (Budapest, 2009)
I. A köztársaság
A KÖZTÁRSASÁG „népét”, Lavisse pedig a nemzet kizárólagos emlékezetét. Sőt, éppen ellenkezőleg, teljesen meg voltak győződve arról, hogy nekik elődeiknél pozitívabb, átfogóbb és magyarázóbb emlékezetet kell teremteniük. Az a tudományos eszköztár, melyet a történelemtudomány a múlt század folyamán kialakított, úgyszintén hozzájárult - mégpedig igen erőteljesen - az igazi emlékezet kritikai kiépítéséhez. Minden nagy történeti átértékelés magában foglalta a kollektív emlékezet alapjának megerősítését. Egy olyan országban, mint Franciaország, a történetírás történetének megteremtése nem lehet spontán tevékenység: azt jelzi, hogy a kritikai szemléletű történelemtudomány megjelenésével megingott a nemzet emlékezetét jelentő történelemtudomány helyzete. A történelemtudomány természeténél fogva kritikai jellegű, és minden történész arra törekszik, hogy leleplezze elődei hazug mitológiáit. Ennek ellenére valami alapvetően új kezdődik, amikor a történelemtudomány önnön történetével kezd foglalkozni. A historiográfiai érdeklődés azt jelzi, hogy a történelemtudomány valami olyat hajszol önmagában, ami nincs meg benne, mivel felfedezi, hogy az emlékezet rabul ejtette, és igyekszik megszabadulni tőle. Egy olyan országban, melyben a történelemnek nincs irányító szerepe a nemzettudat kialakításában, a történelemtudomány története nem sok vitára adna okot. Az Egyesült Államokban, a többrétű emlékezet és a keveredő kultúrák országában például régóta létezik ez a tudományág. A függetlenségi- vagy a polgárháború eltérő értelmezései — legyenek bár szögesen szembenállóak - nem kérdőjelezik meg az amerikai tradíciót, mivel az ebben az értelemben nem is létezik, illetve nem főként a történelemből táplálkozik. Franciaországban viszont képromboló és tiszteletlen a historiográfia. A történetírói hagyomány legjobban megalkotott darabjait - egy kulcsfontosságú csatát, például Bouvines-t, vagy egy kanonizált könyvet, mint a „kis Lavisse”-ta - azzal a céllal elemzi, hogy feltárja a tradíció mechanizmusait, és a lehető legpontosabban rekonstruálja kialakulásának tényezőit. Kétségeket ültet a szívekbe, s az emlékezet fájának kérgét - a történelmet - több helyen megrepeszti. A francia forradalom historiográfiáját elkészíteni, mítoszait és értelmezéseit felvázolni csak akkor lehetséges, ha már nem azonosulunk teljesen az örökségével. Legyen bármennyire is tiszteletre méltó egy tradíció, megkérdőjelezése azt jelenti, hogy már nem érezzük a magunkénak. Márpedig a történelemtudomány történetének kutatási tárgyai közé nem csak nemzeti tradíciónk legszentebb tárgyai tartoznak; azáltal, hogy tudományos vizsgálat tárgyává teszi önnön anyagi és fogalmi eszközeit, alkotói eljárásait, az elterjedését elősegítő társadalmi tényezőket és önnön hagyománnyá válását, a történelemtudomány végérvényesen belép historiográfiai korszakába, s végleg elkülönül az emlékezettől. Az emlékezet ily módon a történelemtudomány potenciális kutatási tárgyává válik. A Lavisse-ról szóló elemzést lásd kötetünkben. (A szerkesztő jegyzete.) 16