Vitányi Iván: A szociáldemokrácia jövőképe. Alapértékek (Budapest, 1997)

I. fejezet. Az érték fogalma

David Rjesman írja le úgy az autonóm módon viselkedő (belülről irányított) ember magatartását, hogy az mintegy magában hord­ja a cselekedeteit meghatározó iránytűt. Ugyanezt mondta József Attila is: „az én vezérem bensőmből vezérel.” Az érték filozófiai fogalma Az értékről a különböző filozófiai iskolák különböző meghatározásokat adnak. Valamennyinek van azon­ban egy közös alapja. Mi az érték forrása? A kellés, az érvényesség, a jelentőség, az ideál, a cél, az emocionális tudat, a perspektíva, az intenció, a hiány, az imperati­vus, az emberi szabadság, a jövő. A szavak különbö­zőek, mégis mindegyik definícióban van valami kö­zös: az értéket mindig a valósággal, a léttel állítja szembe, de nem a semmibe helyezi, hanem a leendő­be, a kellbe, ahol aktív emberi beavatkozást, cselek­vést, tevékenységet, megvalósítást igényel. Magának az értéknek a fogalma - mint említettük - voltaképpen KANTtal került be a filozófiai gondolkodásba. Őt követte Hermann Lotze, akit a modern értékelmélet (axiológia) atyjának tartanak. Lotze az értéket az igazságtól és a valóságtól különböztette meg. Az igazság a törvényt kutatja, a valóság a tapasztalat tényeire vo­natkozik, az érték forrása azonban nem a létben van, hanem ben­nünk, tudatunkban. Windelband „nomotetikus” törvénytudományokat és „ideo­­grafikus” eseménytudományokat különböztet meg, érték egye­dül az utóbbiban lehetséges. Az érték forrása a tárgy különböző­sége és egyszerisége. Riehl az érték forrását a célban jelölte meg. Rickert a világot a valóság és az érték birodalmára osztja, a való­ságnak léte, az értéknek érvényessége van, ezért az érték lényege a valóságtól való elvonatkoztatás, a valóság tagadása. A legna­gyobb magyar neokantiánus, Böhm Károly szerint a gondolkodás­nak két „sarka” van: az egyik igéje a van, a másiké a kell, az egyik 14

Next