B. Szabó János - Sudár Balázs (szerk.): Honfoglalás (Nemzet és emlékezet, 2018)
III. A honfoglalás emlékezete - Képzőművészet
lása nyújtja az egyetlen garanciát. Egymásrautaltság, lojalitás, nemzeti büszkeség, öntudat: olyan ideológiai elemek, amelyek az 1867-es kiegyezésnél is jelentős szerepet játszottak. A Birodalomba tagolódó magyar nacionalizmus történelmi kontinuitását kell demonstrálni, s erre kiválóan alkalmas a morvamezei ütközet — az emlékmű egésze szempontjából stílustörő — felemlegetése. Persze történetileg még nincs itt a Habsburgok ideje, előtte a nemzeti nagyság újabb stádiumai következhetnek: Nagy Lajos, akinek uralkodása alatt Magyarország történelmének legnagyobb területi kiterjedését érte el. Dinasztikus terjeszkedésének egyik állomását mutatja a dombormű: az 1348-ban Nápolyba bevonuló királyt fogadja az ott uralkodó Johanna. (Tegyük hozzá: alig négy évre rá Lajosnak némi anyagi kárpótlás fejében le kell mondania Nápoly birtokáról.) A sort az eredeti emlékmű egyetlen nem király tagja folytatja: Hunyadi János. Hivatalos címe szerint csupán kormányzó volt, ténylegesen azonban a hatalom az ő kezében összpontosult. Az esemény, amelyet a dombormű megörökít, valóban világra szóló volt. 1456-ban Nándorfehérvárnál (ma: Belgrad) seregeivel megmentette Magyarországot és Európát a török elözönléstől. Az ostromlott vár falára a török zászlót kitűző harcost az egyik vitéz a várfalról magával rántotta a mélybe. Ezt a jelenetet örökíti meg a dombormű. A magyarság nemcsak önmagát, hanem a civilizált Európát is önfeláldozóan megvédi — ezt kívánta országgal-világgal tudatni Hunyadi János megjelenítése. Apja után az immár királlyá váló fiú, Hunyadi Mátyás, a középkori magyar állam nemzeti uralkodója. A reneszánsz udvartartásáról, gondolkodásáról ismert királyt tudósai körében is láthatjuk a dómborművön. Nem véletlen ennek kiemelése: a kulturális nagyság kifejezését szolgálja. Innentől azonban már Habsburgok következnek. I. Ferdinánd uralkodásától folytonos a dinasztia magyarországi uralma. Nem tudta azonban az országot a töröktől megvédeni, sőt, a hatalomért vívott küzdelmével az erőket meg is osztotta. A dombormű tehát azt a hősies és sikeres küzdelmet mutatja be, melyet Eger várának védői 1552-ben folytattak a török ostromlókkal szemben. A harcból a nők is kivették részüket, így az ő alakjukat is felidézik a képen. Habsburg-uralkodó és támogatása nélküli magyar hősiesség. Nem kevés ambivalencia rejlik az ábrázolásban. III. Károly következik. S itt újabb sajátos ellentmondásra lelhetünk. A szobor alatt azt az eseményt jelenítették meg, amikor Savoyai Jenő Zentánál 1697-ben tönkreverte a török seregeket. Lényegében a magyar történelem egyik szakaszának, a több mint százötven éves török uralomnak a lezárulását kívánták jelezni. Csakhogy a jelzett időpontban az az I. Lipót volt Magyarország uralkodója, aki ellen a magyarok előbb Thököly, majd II. Rákóczi Ferenc vezetésével felkeltek. Következőleg, a nemzeti érzéseket mélyen sértette volna annak a királynak a megörökítése, aki az ország jogait semmibe vette, s lényegében fegyverrel meghódított tartományként bánt vele. S ha már Rákóczit, az állami önállóságot követelő politikust mellőzték, akkor Lipótot sem lehetett az emlékmű szobrai között elhelyezni. így aztán annak a III. Károlynak szorítottak helyet, aki a Rákóczi-szabadságharcot követően a fegyveres összeütközést lezáró kompromisszumot ültette át - nem teljes értékűen - a gyakorlatba. III. Károly tehát mint a Habsburg-magyar megegyezés valóra váltója jelent meg, s imigyen folytatta a már megkezdett sort. Ha az uralkodó az ország törvényeit tiszteletben tartja, akkor a gáláns magyarok önzetlen segítsége nem is marad el: Mária Terézia szobra alatt ott van a jelenet, amikor 1741-ben Pozsonyban az országgyűlésen a magyar rendek „Vitam et sanguinem!” (Életünket és vérünket!) felkiáltással megszavazzák a királynő kérésére a katonai segítségüket. Valóban történelmi pillanat volt, hiszen ha a magyarok nem állnak ki az uralkodó mellett, megsemmisül a Habsburg-birodalom. Mária Terézia trónöröklési jogát nemzetközileg nem ismerték el, a poroszok és a bajorok pedig támadásba is lendültek. Győztes hadjáratukat a magyar katonák állították meg, s ezzel lehetővé tették nemcsak Ausztria és Csehország viszszafoglalását, hanem Mária Terézia uralkodói jogainak diplomáciai elismertetését is. A nemzet - az emlékmű tanúsága szerint - a XIII. században lehetővé tette a Habs-Képzőművészet 595