B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)

I. Források

pénzen váltottak ki. Ebben az ütközetben és menekülés közben a királyon kívül eb veszett a főpapok közül Szálkái László esztergomi, Tömöri Pál kalocsai érsek, a hack vezér, Perényi Ferenc váradi, Móré Fülöp pécsi, Paksy Balázs győri, Csaholy Ferenc Csanádi, Palinai György boszniai püspök, a bárók közül Szapolyai György szepesi gróf, a másik hadvezér, Drágfy János országbíró, Országh Ferenc a kamarások, Korlátkői Péter és Trepka András az ajtónállók, Fiorváth Simon a királyi pohárnokok meste­re, Széchy Tamás, Perényi Gábor, Sárkány Ambrus, Pálóczy Antal, Csetényi Mátyás, Frangepán gróf, Bánffy Zsigmond, Hampó Ferenc, Batthyány János, a cseh Slyk Ist­ván és sok más cseh meg morva, az ország nemesebbjei és tehetősebbjei közül Balassa Ferenc, Tárczay Miklós, Paksi János, Istvánffy János,66 Várdai Imre, Podmaniczky Mihály, Orlovcsics Gergely zenggi kapitány, Aczél István pozsonyi várnagy, Pogány Zsigmond, Tornallyai János,67 Kállay János és István, Forgách Miklós,68 rajtuk kívül tekintélyes nemesek vagy ötszázan és még lovagok három- vagy négyezren. A gyalo­gosokból igen kevés menekült meg, volt pedig mintegy tizenkét-tizenháromezer gya­logos, akik vezetői közül alig maradt meg más a ciprusi Hannibálon kívül. Az összes ágyúk, azok is, amelyek ott voltak a csatában, azok is, amelyek részint a táborban, részint a hajókon maradtak, az ellenség kezére kerültek. Ezek gondját rábízták Har­degg János grófra,69 e bátor és buzgó férfira, aki kezdetektől szorgalmasan forgolódott a király körül, és szemében a legkedvesebbek közé tartozott, későn azonban és már csak a csatát megelőző éjszakán. A csatát követő éjjel és nappal az ellenség az egész közeli vidéket beszáguldozva, amire csak bukkant, feldúlta és felégette, senkinek sem irgalmazva, nemre, korra, vallásra való tekintet nélkül, mindenféleképp gyalázva és gyötörve a nyomorult né­pet. Nem az én erőmhöz illő feladat elsiratni ez éjszaka és a következő napok tragé­diáját, mely oly szörnyű volt innenső Magyarország e vidékén mindenütt, hogy nem tudom elhinni, dühöngött valaha is ellenség ilyen kegyetlenül. Megtörtént többek között, amiről azelőtt aligha hallottunk, hogy a szerencsétlen anyák élő kisgyerme­keiket, nehogy a sírás árulójuk legyen, a földbe ásták, ahol aztán - anyjuk onnan elmenekülvén - levegő nélkül nyomorultul megfulladtak. Az ellenség egészen a Bala­tonig eljutott, felgyújtva közben Pécs jeles városát, melynek vára és a várbeli gyönyö­rűséges templom mégis érintetlen maradt. Míg ezek történtek, a vajda már Szeged körül állt az erdélyi csapatokkal, és mert ezek nem tudták őt kellő gyorsasággal kö­vetni, könnyű szekérre kapva, néhányad magával a királyhoz sietett, hogy akár egye­dül is jelen legyen a csatában, melyről tudta, hogy elodázhatatlan. Kristóf gróf Zág­rábig jutott, a csehek egyik része, azoké, akik a király segítségére jöttek, részben Szé­kesfehérvártól nem messze, részben Győr táján volt, és e vidéken járt Brandenburgi György őrgróf meg Csehország kancellárja, Adam de Nova Domo.70 Amikor a király­né meghallotta ezt a vereséget, a veszprémi püspökkel, Thurzó Elekkel és a pápai követtel - akkor még nem tudva bizonyosat a király vesztéről - rémülten Pozsonyba futott, holmijának nagy részét a Dunán szállítva, melyben - és abban is, ami a budai polgároké volt — Orbonász András, az esztergomi várkapitány71 némi kárt okozott ugyan, mégis a történtek elbeszélésében messze rugaszkodott az igazságtól az, aki könnyűfegyverzetű katonáinkat, akiket huszár néven említ, azzal vádolja, hogy meg­­becstelenítették a királyné szolgálóit, és papucsaikban gúnyképpen táncot jártak. A császár néhány napot azon a tájon töltött, ahol a csata lezajlott, majd mindenkit visszahíva, akit prédára küldött, innen Buda felé indult, amit - miután hat vagy hét táborveréssel a Duna mentén haladva, minden útba eső városkát és falvat feléget­ve, oda megérkezett - őrizet nélkül talált, és fölgyújtott, csupán a várat, a királyi is­tállót és vadaskertet kímélve meg. Kibocsátva aztán innenső Magyarország minden tájára zsákmányszerzőit, mindent, ami csak a Duna és a Balaton tava között feküdt, egészen Győrig tűzzel-vassal pusztított. Mégis, a fentebb említett Orbonász András által üresen hagyott esztergomi várat megvédte egy alacsonyrendű ember, Nagy Máté, aki azelőtt e káptalan gyalogságának kapitánya volt, és kevesekkel odamenekült, 152 Források

Next

/
Oldalképek
Tartalom