B. Szabó János szerk.: Mohács (Nemzet és emlékezet, 2006)
I. Források
rének folyama öntözte, vagy pedig gyenge csemeték lettek volna, melyek a hit ellenségeinek véréből vesznek táplálékot. Mintha a hindi sabták nádasok lettek volna, melyek tüzet fogtak, sőt a támadás szele és a harc tüze szította volna égésüket. A hit bajnokainak vállain levő, az ellenség csapásait felfogó pajzsok mintha a győzelem virágoskertjében nyíló rózsák lettek volna, melyek a diadal szellőjétől fejlődtek ki, színt és üdeséget nyerve. Mintha a nyilak a sors végzései lettek volna, melyek sohasem hibázva mennek teljesedésbe. Mintha a nyilak vashegyei gyémántkövek lettek volna, melyek a kebel kincstárában rejtettek el. Mintha a hattollú buzogányok mindegyike egy-egy serleg bor lett volna, melyekből aki ivott, részeggé Ion, s az ítélet napjáig föl sem ébred. Az ellenség agyvelő nélküli feje a súlyos buzogányok csapásai következtében üres Ion a felfuvalkodottság terhétől, s a koponyák megteltek a gyaurok szívéből patakként folyó vérrel. Az ellenség testébe fúródott nyilak mintha mutatóujjak lettek volna, melyek figyelmeztető jelekül maradtak a sebek nyílásaiban. A harci lakomában mindegyre melegebb lett: a vérrel telt koponyák mint vörösborral telt serlegek forogtak a csatatéren; a részegségükben civakodóknak erős ökölcsapásaitól a sisakok megteltek vérrel, a páncélingek szemei a holtakért vérkönnyeket sírtak, a buzogányok tollai mint a nárcisz levelei lehullottak; a mezőt fej nélküli testek és test nélküli fejek, erőtlenné lett karok és lábak borították el. Miután néhányszor mind a két részről támadás és hátrálás történt, a világ menedékhelyeként szereplő padisah ragyogó zászlójával szembejövő gonosz tervű király súlyos sebet kapott, s elhalványodott, mint a fogyó hold. A ruméliai hadtesttel szemben álló gyaur sereget a hit harcosai négy oldalról közrefogták, és több ponton megrohanták, miközben a csatatér pora felszállván az ég felé, a büntetés felhőjévé alakult át; a kardok villámaitól és a nyilak záporától amaz aljas csoportnak ereiből és minden tagjából patakokban folyt a vér. Ez összeütközés alkalmával a lovasokon kívül 20-40 000 puskás gyalogos hitetlen hevert elgázolva a lovak lábai alatt; az egész mező tengerré változott az ellenség vérétől, melyben a hullákból szigetek és dombok képződtek. Az anatóliai hadtestre rohant tévelygő csoport is néhány támadás és hátrálás után erőtlenül és tehetetlenül földre rogyván, összetiportatott. A gyaurok serege helyéről mindenfelől megfutott, a hit harcosai pedig űzőbe vették, és napnyugtáig aprították őket. Ama rossz úton járóknak egy csapata, mely a csatatérről, a fekete ábrázatú ellenséget fű gyanánt elperzselő kard tüze elől elmenekült, a futásra való tért szűknek találván, vízbe ölte magát. A szerencsétlen király pedig, miután két helyen súlyosan megsebesült, sebesülten és erőtlenül, még meglevő csekély életerejével egész este futott, s mikor a Sárvíz nevű folyóhoz6 érkezett, nem bírván segíteni magán, lovastul, fegyverestül együtt a vízbe merült, és így ama csoporthoz csatlakozott, amely szintén a vízbe veszett. A feslett erkölcsű gyaurok tábora elhagyottan maradván, fegyvertáruk és ágyúik elszállíttattak, szekereik kifosztattak, ládáik feltörettek, ruháik és málháik szétszórattak. A tenger nagyszerűségével vetekedő hadsereg e napon a zsákmány különféle nemeitől, a pénz, áruk, házi eszközök és egyéb ingóságok bőségétől egészen gazdaggá lett. Ezen éjjel a csatatér volt a táborozóhely, de mivel a győzelmes hadsereg nagy része nem találta meg a poggyászát és málháit, egész reggelig nem szálltak le a lóról. A következő reggel az iszlám padisahja a vezírekkel az ütközet helyére menvén, megszemlélte az elesett makacsok holttestét, és buzgó hálát mondott a győzelmet adó isten Őfelségének. Ezen a napon a szultáni tábor elindulván a helyéről, egy kevéssel a csatatéren túl állapodott meg, és négy napig azon a helyen maradt. A gyaurokat üldöző hitbajnokok a lovasokból és gyalogosokból 10 000-nél több hitetlent ejtettek foglyul, és vertek bilincsbe. Mikor aztán épen és zsákmánnyal terhelten visszaérkeztek, a hadifoglyokat a padisah parancsa következtében a magas dívánba vezették, hol oly sok gonosz természetű hitványnak leütötték a fejét, a többiek pedig, a rabszolgaság bilincsébe 224 Források