Bangert, William V.: A jezsuiták története (2002)

3. Gyors növekedés és új vállalkozások 1580-1615

Claudio Aquaviva általános rendfőnök, 1581-1615 letéteményesei, és felismeri, hogy a lázítók valójában csak egy kisebbségben lévő cso­port tagjai. Aquaviva maga is tiltakozását fejezte ki a királynál, ugyanakkor V Sixtus elé járult, és felhívta a pápa figyelmét arra, Manrique vizitációja könnyen azt eredmé­nyezheti, hogy a hatalmas és féltékeny monarchia kiszakítja a spanyol jezsuitákat Róma ellenőrzése alól. Sixtusra nagy hatást gyakorolt Aquaviva érvelése, de továbbra is habo­zott. Aquaviva ekkor újabb nyomós érvvel állt elő: rámutatott, mennyire nem lenne helyénvaló, ha a vizitációt olyan püspökre bíznák, akinek fiatalkorában három törvény­telen gyermeke született. Ez megtette a kellő hatást. Az egyenes, reformgondolkodásü pápa leállíttatta a vizitációt. Aquaviva ügy töltötte ki a keletkezett űrt, hogy három jezsuitát küldött Spanyolországba és Portugáliába vizitátornak, köztük a többéves ta­pasztalattal rendelkező perui misszionáriust, Jósé de Acostát. Y Sixtust azonban ennek ellenére kételyek gyötörték a Társaság szerkezetével kap­csolatban, ezért ügy döntött, hogy a római inkvizíciónak felül kell vizsgálnia a Rendal­kotmányt. Aquaviva tudta, legjobb, ha azokhoz a fejedelmekhez és püspökökhöz fordul segítségért, akikkel a Társaság Európa-szerte kapcsolatban áll és együttműködik. Arra kérte őket, hogy tanúskodjanak a Társaság mellett. Hamarosan Európa minden szegle­téből a jezsuiták egyházban végzett munkáját dicsérő levelek árasztották el Rómát. Aquaviva pedig világosan és rendkívül ügyesen megfelelt mindazokra a problémákra, amelyeket az inkvizíció a jezsuita élet olyan részleteivel kapcsolatban vetett föl, mint a rendszeres önsanyargatás elhagyása, a rendtagok lelkiismeret-föltárási kötelezettsége elöljárójuk előtt vagy a skolasztikusok fogadalmainak jellege. Y Sixtus elégedett volt, kivéve egyetlen pontot: a „Jézus Társasága” nevet. Abban, hogy egy rend az Isteni Mester nevét viseli, a gőg jelét látta, ezért utasította Aquavivát, hogy nyújtson be kérvényt hozzá a rend nevének megváltoztatására. Aquaviva engedelmeskedett. Sixtus további megfontolás céljából magánál tartotta a névváltoztatásról szóló rendeletet. A pápát azonban 1590. augusztus 27-én elragadta a halál, így a dokumentum kiadatlan maradt. A következő évben XIY Gergely pápa két bullában erősítette meg a Társaság Rendal­­kotmányát.2 A társaság számára VIII. Kelemen pápaságának ideje (1592—1605) sem volt men­tes a gondoktól. Aquavivának három heves, a Társaság alapvető szerkezete ellen irá­nyuló támadást kellett kivédenie. A spanyolországi elégedetlenkedők általános rendgyűlés összehívását követelték, amelynek célja az általános rendfőnök hatalmának megnyirbá­lása lett volna. Tervük kivitelezését Jósé de Acostára bízták, arra az emberre, akiben Aquaviva korábban feltétlenül megbízott. Acosta, a sikeres perui misszionárius és nem­régiben kinevezett spanyolországi vizitátor mély ellenérzéseket táplált a vezetés iránt, amiért nem kapta meg a tartományfőnöki posztot, ezért Rómába utazott, és Aquaviva tudta nélkül kihallgatáson jelentkezett VIII. Kelemennél, akinek azt mondta, hogy a spanyol jezsuiták elégedetlenségének az elöljárók világiassága és az általános rendfőnök túlságosan nagy hatalma az oka. Acosta ragaszkodott véleményéhez, hogy a megoldást csakis egy általános rendgyűlés hozhatja meg. A lelkiismeretes Kelemen pápa, akit 2 Uo. 402M20., 434—448., 453-461., 471-475. p. • 91 •

Next