Bart István: Világirodalom és könyvkiadás a Kádár-korszakban (2002)
Műfordító és műfordítás - A műfordító
A hetvenes évek végén váratlan és meglepő kihívás érte a természete szerint befelé forduló műfordítói szakmát. A fiatal magyar irodalom nemzedékké szerveződése a műfordítás-irodalmat is utolérte, és a József Attila Kör tagjai a kirekesztettség ethoszát a műfordításra is átvitték. Bebocsáttatást követelve, egyszerre támadták a „beérkezetteket” és a velük „összefonódott” kiadókat. A műfordítók „céhe” egyszeriben „klikként” jelent meg, amely a fentebb említett látens vitában megfogalmazott érveket valójában csak pozíciói védelmére alkalmazza. A fiatalok merőben igazságtalan és a helyzet teljes félreértésén alapuló támadása mindenesetre újra beemelte a műfordítást az irodalmi életbe, és ráirányította a minden társadalmi konfliktust éberen követő kultúrpolitika figyelmét. A „szakma” nem vette fel a kesztyűt, az írószövetség viszont Kettévált láng címen kőnyomatos kiadványt jelentett meg, amiről a József Attila Kör tagjai azt hihették, hogy egy nemzedéki műfordítói folyóirat (afféle „új Nagyvilág") próbaszámát tartják a kezükben. A folyóirat nem valósult meg, már csak azért sem, mert hamar kiderült, hogy mennyire hiányos a magyar irodalom új nemzedékének nyelvtudása, aminthogy hamvába holt az egész szervezkedés is, mely eleve a helyzet és a viszonyok félreismerésén alapult. Viszont mégiscsak felhívta a figyelmet arra, hogy a műfordításban is elérkezett a nemzedékváltás ideje. A könyvkiadók ezzel természetesen nagyon is tisztában voltak. „[A kiadónak] anyagi és erkölcsi érdeke, hogy a műfordítók ki ne vesszenek, s helyüket ne tehetségtelen dilettánsok és tanulatlan kezdők töltsék be. Szakképzett műfordítói munkaerő - azaz módszeres fordító utánpótlás hiányában a kiadó nem sokáig üzemelhet. A válság előjelei már mutatkoznak, s a válságos helyzeten aligha segíthet az az egy-két alkalmi tehetségkutató pályázat vagy sajtóvita, amelyet az illetékes szerkesztőségek és szervek nagy ritkán megrendeznek. Miért nem vállalkoznak az érdekeltek hathatósabb intézkedésekre: miért nem ajánlanak fel például társadalmi ösztöndíjakat a tehetséges fordítójelöltek részére?”238 - tette fel az akkor még korántsem naivan hangzó kérdést Géher István, 1981-ben. Végtére is egész sor művészeti szakiskola gondoskodott az állami művészképzésről és az utánpótlás zavartalanságáról. Miért épp a műfordítók képzése lett volna kivétel? Létre is jöttek ekkor a fordítóképzés kezdeményei - például épp Géher István bölcsészkari szemináriumai formájában -238 Bart - Rákos 1981, 98-99. o. 145