Bertényi Iván: Magyar címertan (2003)
Jegyzetek
> 131 * tem a „Konzilienbuch”-ban megörökített címerrel él, annak ellenére, hogy egyes címergyűjtők konstrukciói lehetnek az ott megörökített címerek. Neubecker 1977, 240-241. p. A Diploma Inaugurate (Fundationale) eredeti példánya az Egyetemi Könyvtár Kézirattárában (Budapest): Az egyetem történetével foglalkozó oklevelek, 6. sz. Vö. Királyi Könyvek. 1895, L1 25., ill. 193-196. p. A XV. századi, könyvet tartó kar budai címerül való elfogadását elősegíthette, hogy hasonló címert (nyitott könyvvel) használt a bécsi egyetem is. Franz Gall: Die Insignien Der Universität Wien. Wien, Gratz, Köln. 1965, 26. és 94-95. p. Az egyetem szervezeti változásait 1. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története. 1635- 2002. Szerk. Szögi László. Budapest, 2003, passum. Benne Pázmány Péter címere 21. p. 4. kép. Az 1977. évi címer Bertényi Iván: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem új címere. In Ünnepi tanulmányok Sinkovics István 70. születésnapjára. Budapest, 1980, 24-32. p. A „régi-új címerhez vö. Bertényi Iván: Az (ó)budai egyetem címerképeinek továbbélése a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem címerében. In Tanulmányok az óbudai egyetem történetéről. 1395-1995. ELTE. Budapest, 1995, Eötvös Kiadó, 27-34. p. A többi egyetem címeréhez vö. Zsidi Vilmos: A Pázmány Péter Katolikus Egyetem In Hat évszázad... 204. p.; Molnár László: Semmelweis Orvostudományi Egyetem, ugyanott 213. p. Rövid összefoglalás: Szögi László: A nemzet kertjének nevelő oskolái. A magyar felsőoktatás rövid története. In Hat évszázad... 10-60. p. 110 Kumorovitz: Pecséthasználat. 19932, 60. p. és 106. p. 338. lj. 111 Rácz György: Az Árpádok sávozott címere egyes főúri pecséteken a XIII-XIV. században - Levéltári Közlemények, LXIII. évf. 1992. 125-127. p. Franciaországban liliomokkal behintett pajzsot használt például 1207-ben Hugues de Bastons, a király baillije, 1273-ban Renand de Sainte-Solange, Tours baillije. (Emellett voltak olyan nagyúri tisztségviselők, akik seigneur-ük címerét viselték. Mathieu 1946, 154- 155. p.) 112 Osl nembeli Gergely ispán pajzs alakú pecsétjén szárnyak tövében kettős keresztet tartó sas látszik, s jó néhány más címeres pecsét is szerepel már a XIII. század első felében. Kumorovitz: Pecséthasználat. 19932, 66. p. ANagymartoniak Kézai Simon krónikájában és a XIV századi krónikakompozícióban is megörökített címermondája szerint az Imre királyunk felesége, Aragóniái Konstancia kíséretében hazánkba jött nemzetség még régi, hispániai hazájában kitüntette magát a tuniszi török szultán seregének Maiorca és Minorca szigetekről való kiűzésével. Ok tehát még régi hazájukban kiérdemelték, hogy a király és a katonaság (lovagság) rendeletével és határozatával korábbi vörös tarpajzsukat sasos címerre változtassák. Simonis de Keza: Gesta Hungarorum c. 91.; SRH. I. 190-191. p. Chronici Hungarici Compositio Saeculi XIV. c. 52.; SRH. I. 302-303. p. A „regis et communitatis militia decretumának és statútumának” mindkét krónikában azonos kifejezése azért nagyon tanuságos, mert itt - ha külföldön említve is - még a katonai kommunitás beleszólt a magánszemélyek címerhasználatának az engedélyezésébe. Az 1326-tól 1918-ig kiadott címereslevelek ezzel szemben a király egy személyben tett adományából engedélyezik a címerhasználatot. 113 József Gerics: Das Gericht praesentia regia in Ungarn am Ende des XIII. Jahrhunderts. Annales Universitatis Scientiarum Butapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Secto Historica T. XIX (1978) 35. p.; Gábor Gyula: A megyei intézmény alakulása és működése Nagy Lajos alatt. 79-80. p. 114 A XII-XIII. század fordulójára datált egyik kék köves aranygyűrűn az Osl nemzetség szárnyas saslábát ábrázoló későbbi címerképe látható. Vö. Lovag Zsuzsa: A magyar viselet a XI—XIII. században. Ars Hungarica, II. évf. 1974. 392. p.; Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. Századok, XCI. évf. 1958. 17-87. p., 525-618. p. 115 Nápolyi kripták márvány síremlékein, templomfalakon a Drugethek ősének számító Merlo (Meló, Melotto) család osztott pólyában három csatot, a felső és az alsó mezőben összesen nyolc rigót ábrázoló címerei láthatók. (Merlo = rigó.) A magyarországi Drugethek madarainak a száma esetenként változik (címerváltozatokat mutat), emellett más típusú jelképeket is használtak. A régebbi irodalmat értékeli és összefoglalja Hlatky Mária: A magyar gyűrű. Budapest, 1938, 53-54. p. Ábrák: Művészet (1982) 346-347. p. 231-235. ábrák. Drugeth Miklós országbíró pecsétje. Bertényi 1976, 238. p. 11. és 12. sz. 116 Bertényi 1976, 213-232. p. és 235-243. p. 117 MHH. I. 1901, 12-14. p. 118 Áldásy 1923, 44. p. 119 Már fél évszázaddal korábban szüksége volt címerre a „mindennapi” zsoldos életben annak a két magyarnak, akik hadifogságba estek, s 1361 novemberében címerük odafestésével („fecimus... insignia nostra que in actibus militaribus nos ferimus hic depingi”) is meg kellett erősíteniük fogadalmukat, hogy sem a mantovai Gonzagák, sem Visconti Barnabo és Galeazzo ellen nem fognak fegyvert. Az összesen 91 szabadon bocsátott közti két magyar, „Janes de Pez conestabilis Ungarus” címere fehér mezőben vörössel fegyverzett farkas, a feje fölött hatágú vörös csillag (valószínűleg Pechy János lehetett); „Laurentius de solaga conestabilis Ungarus”