Bertényi Iván (szerk.): Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000-1526 (Osiris tankönyvek, 2000)

I. rész. Elbeszélő források - Thuróczy János: A magyarok krónikája (Részletek)

A MAGYAROK KRÓNIKÁJA 113 Zsigmond királyt cseh királlyá koronázzák Zsigmond királyt már harmincnégy év óta övezte Magyarországon a királyi méltóság dicső­sége, amikor az Úr testet öltésének ezernégyszázhuszadik évében Csehország királyává ko­ronázták. Ezt az időt megelőzően testvérének, Venceszlávnak a halála után Zsigmond király ebben az országban nem király, hanem kormányzó címmel uralkodott. Ez a király nemcsak alacsony származású nemeseket, hanem igen sok közrendit embert is magas méltóságra emelt, és hatalmassá tett országában. Pálócz és Rozgony urainak családja meg Országit Mihály néhai nádorispán úré - akit fentebb, úgy emlékszem, már említettem - e király segítségével jutottak hatalmas földek birtokába. Ezeknek utódai most a magas „Nagyságos” címnek örvendenek az országban. Azután Ozorai Pipo ispán - aki vér szerinti örökös hátrahagyása nélkül halt meg -, továbbá Matkó bán és testvérei, Frankó, Petkó és Zován48 — akiknek utódai most nem valami nagy részt bírnak atyjuk vagyonából - raguzaiak voltak. Ezek a városi polgárság rendjéhez tartoztak, mégis a király nagy jóindulatát élvezték, bőven volt aranyuk és földjük, s amíg éltek, hatalmasak voltak az országban. Nem volna könnyű dolog előszámlálnom a jelentéktelen nemeseket, akiket ez a király faluról vagy fény­telen nemesi kunyhóból emelt fel. Minthogy azonban az események szempontjából ennek nincs jelentősége, úgy gondolom, az olvasókat is csak untatnám vele. Kik látogatták Zsigmond király udvarát, és hogyan adta át neki a despota nándotfehcrvár várát Az uralkodó udvarát az odalátogató nagy hírű nemesek fényessé, az odaözönlő idegenek sokasága hírnevessé tette. Németország és Itália sok főnemese kereste fel. És nem kevéssé vált a király udvarának díszére Portugália királyának a fia, aki országa számos nemesének kíséretében eljött a szárazföld nyugati határáról, hogy tisztelegjen e nagy uralkodó előtt. Róla mondják, hogy amikor a tél kegyetlen hidegének beálltával meglátta a befagyott Dunát, el­csodálkozott, és ezt atyjának a legnagyobb csodaként jelentette, amit idegen földrészek meg­látogatása alkalmával valaha is látott. György, Rácország despotája és híres fejedelme Zsigmond király iránt a legnagyobb engedelmességgel viseltetett. Nándorfehérvár várát, amely a hatalmas Duna és Száva fo­lyók összefolyásánál van, s amelyet az ókorban Taurinnmnak, a mi öregjeink meg Bolgárfehérvárnak neveztek, s amelyet a despota meg ősei tartottak birtokukban egészen az Úrnak ezernégyszázhuszonötödik esztendejéig, ekkortájt igaz hűségének zálogaként átadta Zsigmondnak.4'1 Ez a vár utóbb, amikor a törökök hatalma megnövekedett, nem kis hasznára volt a magyar földnek, amint alább röviden majd szólnak róla. Zsigmond király ennek fejében hasonló bőkezűségről tett tanúságot a despota iránt. Neki adományozta ugyanis Magyarország területén Zalánkemén, Kölpény, Becse, Világosvár, Tokaj, Mun­kács, Tállya és Regéc várát, továbbá Szatmárt, Böszörményt, Debrecent, Túrt, Varsányi és még néhány más mezővárost; Buda városában pedig egy fényes, méltóságához illő házat szállásul és vendégeskedésének céljaira. El is látogatott a király udvarába, és a király és a magyarok szemében kedvelt ember volt. A Blaskó által okozott pusztítások [...] Az üdvösség ezernégyszázharmincegyedik esztendejében, amikor a király idegen or­szágokban intézte ügyeit, egy bizonyos Blaskó, egy csekély vagyonú és nevű ember, hatal­mas sereget szervezett magyar és cseh gyiilevész katonaságból; egyetlen vágyuk a zsákmány 4SVencel = Vcnccszláv: Zsigmond bátyja, IV Vencel cseh király (1378-1419). Az olasz származású Ozorai Pipó tcmcsi ispán 1426. december 27-én halt meg. Matkó bán és fivérei a Zsigmond által felemelt Thallóczyak. 4<’A portugál királyfi Péter, 1. János (1385-1433) fia. Rácország (Szerbia) despotája és fejedelme Brankovics György (1427-1456). Nándorfehérvárt és Macsó északi részét Zsigmond 1427-ben birtokba vette, az Al-Du­nánál fekvő' Galambóc vára azonban árulással török kézre jutott.

Next