Bódy Zsombor - Ö. Kovács József szerk.: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek (Osiris tankönyvek, 2006)
Historiográfia - A társadalomtörténet intézményesülése
A MAGYAR TÁRSADALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG 209 szág társadalma XI. századi törvényeiben című művében a „társadalmi osztályok” részletes, ám sematikus leírását, s a törvényekben szereplő elnevezések magyarázatát nyújtja. Ezen irányzat talaján bontakozott ki az első számottevő s hosszú ideig húzódó társadalomtörténeti vita Erdélyi László és Tagányi Károly között (Erdélyi 1913, 1914, 1915, 1916; Tagányi 1913, 1914, 1916). Tagányit a változtatás igénye vezette. Igaz, kiindulópontja jogtörténeti, ami azonban a társadalom, illetve a kisebb közösségek s az egyén életét meghatározó jog- és szokásviszonyok vizsgálatával egészült ki. Ez a jog mellett a szociológiai és a korabeli európai néprajz eredményeit is felhasználó szemlélet lehetővé tette az egymásra épülő jogi-társadalmi alapfogalmak rendszerének meghaladását, s olyan szerveződések (például földközösség, faluközösség, uradalom vagy a család) előtérbe helyezését, ami egy elemző, az egyénből kiinduló, ezáltal a mindennapi valós kapcsolatokat, valamint a helyi-regionális sajátosságokat is tükröző társadalomábrázolást tett lehetővé. Mindez egyúttal alkalmas volt a köznemesi történetszemlélet bírálatára, ami Tagányi elszigetelődéséhez is hozzájárulhatott. Az egyoldalú jogi-politikai szemlélet - tegyük hozzá: ellentmondásos - meghaladását a korábban önállósult gazdaságtörténet is előmozdíthatta, új és hosszan tartó, több történeti korszakra kiterjedő lehetőségeket kínálva, ugyanakkor korlátokat is szabva. Az ellentmondás abban rejlik, hogy a megszülető magyar gazdaságtörténetnek a német nemzetgazdaságtan történeti iskolájából kinövő, Kari Inama-Sternegg nevével fémjelzett gazdaságtörténet szolgált szinte kizárólagos mintaként. Ez az irányzat maga is az állam gazdasági szerepére, az összefonódó politikai, gazdasági és társadalmi intézmények történeti fejlődésére, s a gazdaságban szereplők jogviszonyaira összpontosított. Ezen az alapon, nem egyenrangú félként (már Kari Inama- Sterneggnél vagy Kari Lamprechtnél sem) kapcsolódott össze a gazdaság- és társadalomtörténet - ami a módszertani és forráshasználati tapasztalatok cseréje helyett, azok egyirányú átadását-átvételét jelentette. A német történeti iskola az elméleti igénnyel s az általánosítással szemben a jelenségek, a tények leírását, s az ezzel azonosított adatok, köztük a statisztikák széles körű feltárását tűzte célul, ami összhangban volt a 19. század utolsó harmadának magyar gyakorlatával, amely a megnyíló fővárosi és vidéki levéltárak forrásainak tömegét gyűjtötte össze és közölte. Példánk ezúttal Kováts Ferenc, a pozsonyi jogakadémia tanára, aki 1902-ben jelentette meg Nyugatmagyarország áruforgalma a XV. században című „történet-statisztikai” tanulmányát, amelyben a pozsonyi harmincadkönyv alapján, „gazdasági állásuk” szerint mutatta be a kereskedelemben résztvevők népes táborát. A társadalomtörténet önállósulásának problémái, eltérő értelmezései az intézményesülést is nehezítették. A dualizmus utolsó évtizedeiben modernizálódó egyetemi képzésben a politikatörténet uralkodott, a levéltárakban dolgozók eredményei (például Tagányi Károlyé) elszigeteltek maradtak. A gazdaságtörténettel összekapcsolódó társadalomtörténet hozta változások sokszor kicsinyek és nehezen megállapíthatók. Változás az 1910-es évek elején következett be, amikor a pesti egyetem Művelődéstörténeti Tanszékére a ciszterci szerzetes, Békefi Rémig után Domanovszky Sándort nevezték ki. Domanovszky Sándor az 1910-es évek végén az Árpád-kori társadalomról készített munkájában a mező