Bódy Zsombor - Ö. Kovács József szerk.: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek (Osiris tankönyvek, 2006)
Historiográfia - A társadalomtörténet intézményesülése
210 HISTORIOGRÁFIA - A TÁRSADALOMTÖRTÉNET INTÉZMÉNYESÜLÉSE gazdasági termelés, a birtokviszonyok vagy a szabad költözés szerepét is felvetette, ami a társadalom differenciálódásának, az egyes rétegek mobilitásának pontosabb s újabb szempontú vizsgálatát ígérte. Kari Inama-Sternegg, valamint a bécsi gazdaságtörténeti iskola (Alphons Dopsch) nyomán Domanovszky látta azokat a lehetőségeket, amelyeket az uradalmak, mint összetett gazdasági, munkaszervezeti és szociális egységek vizsgálata kínálhatott. A változtatás szintén tudatos képviselői voltak a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle köré szerveződő, részben vidéken dolgozó történetírók. E lap az Európában első gazdaság- és társadalomtörténeti periodikával, a Zeitschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichtével egy időben, 1894-ben indult. Bár tizenhárom évfolyamát a jórészt gazdasági adatok kritikátlan közlése jellemezte, ám a munkatársak, Kováts Ferenc, Acsády Ignác és mindenekelőtt Tagányi Károly személye biztosíthatta volna a továbblépést. Szándékaikat hűen fejezte ki Kerekes György egy 17. századi kassai kereskedőről 1902-ben írt munkájának - Kari Lamprecht programjára emlékeztető előszava: „vajon az olvasó közönséget, mely eddig letűnt századoknak csak királyaival, államférfiaival, hadvezéreivel és főpapjaival foglalkozott, fogja-e érdekelni az én egyszerű, becsületes polgárom [...] Hajlandó lesz-e megfigyelni a kisemberek mindennapi életét, fáradalmait, küzdelmét, örömét, bánatát, nemes törekvését, bűneit?” (Kerekes 1902, 3-5). S ha e kötetben (miként a hasonló könyvekben) a történeti valóság megjelenítése még inkább az adatok tömegének halmozásával azonosul, mégis újszerűségét kell kiemelnünk: a témaválasztást, illetve olyan források használatát (üzleti és folyószámlakönyvek, hagyatéki és egyéb leltárak, végrendeletek, adóslevelek, törlesztési feljegyzések, adásvételi- és kölcsönszerződések, napszám-limitációk), amelyek korábban, de a következő évtizedekben is elkerülték a történészek figyelmét. Gazdaságtörténeti, illetve demográfiai tanulmányain keresztül közelített a társadalomhoz Acsády Ignác. A jobbágy-adózás 1564-76-ban című munkájában levéltári kutatásainak tapasztalataként fogalmazta meg, hogy a pozsonyi és a szepesi kamarák „munkálataiban és előterjesztéseiben rendkívül sok és érdekes adat van az összes osztályok, az egész alsó nép társadalmi tagolatának és anyagi viszonyainak megismerésére. Mély bepillantást nyújtanak [... ] socialis structúrájának egész szövevényébe, sőt sokban megértetik felekezeti és nemzetiségi viszonyainknak jelen alakulatait” (Acsády 1894, 142). Acsády felismerte a dézsma- és dikajegyzékek, sőt az urbáriumok forrásértékét is, azonban nem használta fel őket. Az ellentmondás okát szemléletében kereshetjük. Ennek egyik tényezője a - tényeket összegyűjteni törekvő, s a tényekből a haladás törvényeit fölismerni kívánó - pozitivizmus (vö. Wellmann 1999, 61-68), illetve a spenceri szociológiából gépiesen átvett - antik toposzra visszavezethető - organikus társadalomfelfogás. Eszerint „minden hivatásnak megvoltak a maga sajátos szervei. Az egyik a hazát védte, a másik a földet mívelte: az egyik a szellemi szükségleteket elégítette ki, a másik az árucserét közvetítette [...] bármi különböző legyen jutalmuk, munkájuk egyformán hozzájárult az állam és a társadalom fenntartásához, felvirágoztatásához, s minden egyes orgánum megbetegedését egyformán megérezte az összesség” (Acsády 1895, 141). Acsády azonban nem alkalmazta következetesen