Cassirer, Ernst: Kant élete és műve (Historia philosophiae, 2001)

Harmadik fejezet. A tiszta ész kritikájának szerkezete és alapproblémái

Harmadik fejezet lm sí A TISZTA ÉSZ KRITIKÁJÁNAK SZERKEZETE ÉS ALAPPROBLÉMÁI í. Ha nagy gondolkodókra is igaz a mondás, hogy a stílus az ember, akkor A tiszta ész kritikája már e tekintetben is nehéz probléma elé állítja Kant életrajzíróját. Hisz olyan mély és mindent átható stílusbeli fordulatot, mint amilyenről az 1770 és 1780 közt eltelt évtizedben Kant irálya tanúskodik, sohasem regisztrált még az irodalom- és filozófiatörténet - még Platónnál sem, akinek időskori stílusa pedig, a Philebosz, A szofista vagy a Parmeni­­dész, oly jellegzetesen elüt a korábbi dialógusok ábrázolásmódjától. A tiszta ész kritikájának szerzőjében csak keservesen ismerhetni föl azt az írót, aki a Megfigyelések a szép és fenséges érzésérőlt vagy az Egy szellemlátó álmait fo­galmazta. Az elmésség és szabadon szárnyaló képzelőerő helyébe itt a fo­galmak absztrakt boncolgatásának szigorúsága lép, az említett írások fölé­nyes kecsességének és derűjének a helyébe a nehézkes és iskolás komolyság. Persze aki ért hozzá, miképp is olvasandó A tiszta ész kritikája, az a gondol­kodásbeli pontosság és mélység mellett észreveszi a szemlélet rendkívüli mélységét és a nyelv szokatlan képi erejét is. Goethe azt mondta, hogy ha elolvas egy oldalt Kanttól, mindig olyan érzés lepi meg, mintha csak vala­mi világos szobába lépne. A legbonyolultabb gondolati komplexumok gondos fölfejtésének művészetéhez itt az a képesség is társul, mely a hosszas levezetéseket és fogalmi fejtegetéseket jellegzetes képekben, az el­mébe kitörölhetetlenül bevésődő epigrammatikus fordulatokban, mintegy 153

Next