Fejtő Ferenc: Szép szóval (Ars scribendi, 1992)
JÓZSEF ATTILA, AZ ÚTMUTATÓ - József Attila, az útmutató
JÓZSEF ATTILA, AZ ÚTMUTATÓ I. „Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahoztáva rám, aki közietek éltem, s akit ti szerettetek egykor. ”- írta József Attila egyik legutolsó töredékversében, Balatonszárszón. S bizony, emlékezünk rá, s egyáltalán nem hahotázva szomorúan elmélkedve idézzük emlékét a géniusznak, aki közöttünk élt, és aki, habár szerettük nagyon, úgy érezte, hogy nem elég szilajon, élőn, takargatóan szeretjük. Több mint kilenc éve, hogy egy fagyos decemberi reggelen álomból csöngetett fel Ignotus Pál a borzalmas hírrel: Attila a vonat elé vetette magát. E kilenc év mindannyiunk számára tele van fájdalommal, gyásszal és kínnal. Elveszítettük otthonunkat, kedveseinket, emlékeinket, elveszítettük legígéretesebb éveinket, csupa veszteség ez a nyolc év: de József Attila halála ma is elevenen sajog bennünk, az ő pusztulása mintegy összefoglalja és jelképezi reményünk foszlását, az ország pusztulását, ifjúságunk eltűnését, a romhalmazt, amelynek helyén most új hazát kell teremteni. Elevenítsük meg azt a József Attilát, akit a harmincas évek elején ismertünk, költői és gondolkodói képességének teljében, jókedvűen és bizakodóan. Kopogjunk be hozzá a Székely Bertalan utcai egyszobás prolilakásba, ahol habár először lát, úgy fogad, mint régi ismerőst, feketekávéval, almával traktál, Babits Mihály legújabb verseit taglalja, mintegy bonckéssel ízekre szedi, aztán leemeli polcáról Marx ifjúkori műveinek német kiadásait, a Kroner Verlag zöld kötetét, fellapozza a Deutsche Ideologie elejét, s órákon át olvassa, kommentálja ragyogó arccal, átszellemülve a felismerés örömétől. Vagy akár gondoljunk a délutánra, amikor évekkel később a Central kávéház egy sarkában gyűltünk össze, hogy megünnepeljük harminckettedik életévét, s ő mintegy meglepetésképpen előadja születésnapi versét, amely e játékosan komoly szavakkal fejeződik be: 156