Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi, 1990)
I. "Kié József Attila?"
az egyöntetű lelkesedésről. A polgári értelmiség körében való sorsa természetesen nehezebben ellenőrizhető, s kevésbé körülírt formában jelenik meg, de művének elterjedése s a rá vonatkozó, egyébként aránylag csekély irodalom kisarjadása eléggé megbízható jelek. Az ifjúságnak az a része, amely - társadalomtörténeti rögzített képzetek alapján - szívesen tekinti és nevezi magát az ifjúságnak, ha nincs is mellette, legalább semleges: nagyjából ezt mondhatjuk a hivatalos Magyarországról, illetve a magyar művelődés hivatalos irányítóiról. Végül azok a kisajátítási kísérletek, amelyektől tartottunk néhányan, akik élete utolsó pár évében irodalmi szervezeti formában is hozzá tartoztunk, nem sikerültek. Ezek a kísérletek nem is zajosan buktak meg, mert ha egyáltalán zajt tudtak volna verni, az már maga is több mint félsiker lett volna. Inkább azt mondhatnók, hogy jóformán észrevétlenül szűntek meg, s megújulásuk most már aligha következik be, ami mindenesetre egyéb figyelemre méltó változások jelmutatója is lehet. Ha összehasonlítjuk József Attila irodalmi-közéleti helyzetét megint csak az Adyéval, jelentős különbségeket állapíthatunk meg, igaz, hogy csak éppen azt nem tudjuk megmondani, hogy kinek az előnyére. A párhuzam jellegzetesen ellentétes párhuzamosság, érdemes közelebbről figyelembe venni. Ady a Nyugat irodalmi forradalma élén megmozdította a közvéleményt. A költészete körül zajló harc átcsapott politikai és közéleti térre, vagy legalábbis ilyen küzdelmek legközvetlenebb kifejezéseként jelentkezett. József Attila műve körül ilyen értelemben nem bolydult meg a magyar glóbusz. Ady ellen felvonult az Akadémia, berzenkedtek a félhivatalos irodalmi társaságok, hadjáratot vezetett ellene a maradi sajtó. Ezzel szemben mi érte József Attilát? Egyetlen hasonló jellegű ellenszegülésről tudok, az akkori szegedi egyetem bölcsészeti karának erkölcsi támogatásával megjelenő folyóirat részéről. Ez a folyóirat, amely egyébként újságírói köznyelvi fordulattal élve, a nyilvánosság kizárásával jelent meg, időnként számon kérte a költőtől „Pőcze Borcsa, kit megettek a fenék” miatt a magyar költők hagyományos tiszteletét az édesanya iránt, s úgy vélekedett, hogy „medáliát érdemel az a szer-38