Gáspár Zoltán: Közjogi villongások. Publicisztikai írások (Ars scribendi, 1990)
I. "Kié József Attila?"
ember, pár politikus, akik az előbb jelzett csoportba tartoznak, s végül a nép, a kora reggel óta szüntelenül szakadó esőben kitartóan, ezres tömegben. A „lehetséges ellenzék”, amely ilyenkorra már máskülönben meg szokott alakulni, s elküldi ha nem is teljesen megbocsátó, de legalább udvariasan megértő képviselőit, sehol. Kötelességszerűen feljegyzem a temetés előzményeit a majdani akadémiai életrajzíró számára, aki ebbeli minőségében nem veti meg a kisebb jelentőségű, külsőleges vagy olykor annak látszó adatokat sem. Ez a temetés, amely József Attila akkor már négy és fél éve porladó tetemét eljuttatta a Széchenyi megálmodott, de meg nem valósított „Üdvleldéjét” pótló Kerepesi temetőbe, a szocialista ifjúmunkásság műve volt. Mindenestől az ő szervező- és nagyrészt az ő áldozatkészségük tette lehetővé, hogy a balatonszárszói temető halottja eljusson az ország fővárosába. Marosán György, a sütőmunkások titkára, akit azelőtt nem ismertem, s a temetés óta nem is láttam, egy napon felhívott, s közölte velem, hogy József Attila Emlékbizottságot alakított, amelynek első célja a budapesti sírhelyen való eltemetés, második pedig, hogy az új sírhelyen méltó emlékmű emeltessék. (Ez a második terv az adott lehetőségek között sajnos lekerült a napirendről; reméljük, csak időlegesen.) Kér, hogy mint a Szép Szó utolsó szerkesztője, vegyek részt a munkában. A bizottságban a népi írókat Kovács Imre képviselte. Hármunkon kívül a különböző szakmák ifjúmunkásságának képviselői s pár fiatal munkás író vettek részt, melléjük sorolva Szabó Istvánt, a Magyar Nemzet munkatársát. Azt mondtam, hogy a temetés a munkásifjúság műve volt, s ez így igaz is. De a kollektív igyekezetei jogos megszemélyesítéssel fűzhetem Marosán nevéhez. Vidám tettrekészsége, az akadályokkal kedvtelve birkózó erélye, önzetlen lelkessége nélkül az ifjúmunkásság részvétele nem kapott volna se ösztönzést, se formát, se alkalmat. Referálását, intézkedéseit, vitáit hallgatva vált bennem átélt valósággá József Attila verse: „...Uj nép, másfajta raj. / Másként ejtjük a szót...” Ez jutott eszembe, mi-43