Gyurgyák János - Kisantal Tamás szerk.: Történetelmélet. II. (Osiris tankönyvek, 2006)
IV. A történeti megismerés, megértés és magyarázat
módon gondolkodni, azzal a bizonyossággal fordul a váltakozó jelenségek felé, hogy az erkölcsi hatalmak igazsága mögöttük rejtezik, s a szellemet - e hatalmakat illetően - az a bizakodás tölti el, hogy képes fellelni és irányítani azok megvalósulását, s képes jelenvalóvá tenni azokat. Ha a történelem tudomány akar lenni, akkor ama előfeltételezés szerint jár el, hogy az, amit keres, igaz, mivel mindegyik tudomány, az empirikus éppúgy, mint a spekulatív, az igazságot keresi. Az „igaz" fogalma mindig valami kettősséget foglal magában: igaz számunkra valamely lét, melyre gondolkodásunk irányul, ha egybevág a gondolattal, s igaz számunkra az a gondolat, amely valamely létet úgy ragad meg s mutat be, ahogyan az van. Nem igaz az a lét, amely nem ismerhető meg a gondolkodás révén, s nem vág egybe a gondolattal. S nem igaz az a gondolat, amely nem fogja fel s nem fejezi ki tárgyát a maga lényegében. A lét igazságának a gondolatban, a gondolat igazságának pedig a létben van a kontrollja. Milyen jellegű mármost az a lét, amelynek megfelel tudományunk gondolkodása illetve gondolatai? Milyen jellegűek azok a gondolatok, melyek a létet úgy mutatják be, ahogyan az van? Először is előzetes vizsgálódásoknak olyan sorához kell folyamodnom, melynek ki kell jelölnie az utat feladatunkhoz. Ugyanarról a fáradozásról van szó, mellyel mindegyik tudománynak meg kell keresnie a maga kezdetét, ha rá akar eszmélni önnön lényegére, s meg akarja alapozni azt. A dolog természetében rejlik, ha a mi kezdetünket nem valamely filozófiai tudománytan vagy egy teológiai rendszer összefüggésében leljük meg, s mondjuk nem onnan indulunk ki, ahol a történelem fogalmához azok eljutnak. Ezzel egy olyan módszertannak vetnénk alá magunkat, melynek kritikáját nem végezhetjük el, mivel annak megalapozása túl van a mi területünkön. E módszertan uralmát nem ismerhetjük el anélkül, hogy meg ne sértenénk tudományunk autonómiáját; sőt, a „tudomány"-fogalom olyan definíciójának kellene alávetni magunkat, melynek alapján a történelem egyáltalán nem tudomány, s a történelem - Sextus Empiricus kifejezése szerint - olyannak tűnik, mint áiiéűcSaqüXíi;1 ha pedig a teológiát követnénk, olyan anticipációknak vetnénk alá magunkat, amelyek Idelégítik ugyan a hívő lelkét, ám nem hiszik, hogy tartoznának valamivel az észnek azon túl, hogy illetéktelennek nyilvánítják. Még kevésbé gondolhatunk annak elismerésére - még ha mostanság a természettudományos módszertan területén érvényesítik is -, hogy csakis ez nyújt tudományos ismeretet, s hogy - egy francia fizikus kifejezése szerint - a tudomány csak ott kezdődik, ahol a vitális jelenséget sikerül a fizikai jelenségek tartományába áthelyezni. Számunkra sokkal inkább annak érvényesítéséről lesz szó, hogy a metafizikai és a fizikai megismerésmód mellett képesek legyünk a történeti megismerésmódot önmagából igazolni, s hogy meg tudjuk állapítani saját kezdetét és mércéjét. Nem szabad bennünket megtévesztenie annak, hogy e bizonyítékokat nem tudjuk meglelni és felkutatni sem matematikai végkövetkeztetések, sem pedig metafizikai spekuláció formájában, sem bárminemű olyan területen, amely tudományunk határán kívül fekszik. Mi - csakúgy, mint bárki más - már felhasználjuk a nagy tudományos szférák módszereit a célból, hogy meghatározzuk ezek területét és kompetenciáját s aztán - e kompetenciaterületből kiindulva - megleljük annak módszereit. 1 Rendszertelen anyag. 48 ♦ GUSTAV DROYSEN