Kiss Jenő - Pusztai Ferenc szerk.: Magyar nyelvtörténet (Osiris tankönyvek, 2003)
A magyar nyelv története - Az ősmagyar kor
HANGTÖRTÉNET I 121 elé kerülhetett, s ebben a pozícióban, nem önálló fonémaként, hanem csak allofónként megjelenik az q. Az engem és a minket akkuzatívuszi névmások *emögőm > *emgem > erjgem, illetve *mim8köt > * mimket > mi q két sorral vezethetők le. (Az qg kapcsolat a vándorlások korában átvett tör. tengely és tenger szavakban is megtalálható.) A kétnyíltszótagos tendencia tehát egyszerre érinti a magánhangzókat: kiveti valamelyiket, s a mássalhangzókat, amennyiben újfajta mássalhangzó-kapcsolatokat eredményez, s két új allofónt, a/-t és az q-1 hozza létre már az ősmagyar korban. A HANGVÁLTOZÁSOK HATÁSA A FONÉMARENDSZERRE A felsorolt tendenciák következtében lényegesen megváltozott az ősmagyar kor mássalhangzórendszere. Egyrészt új fonémákjöttek létre, másrészt egyes fonémák eltűntek belőle. A korszak elején hiányzó, a korszak folyamán keletkezett mássalhangzók száma tíz, tehát igen nagy. A zárhangok sora a b, d,g-ve 1 egészült ki, elsősorban szó belseji helyzetben. Abésd szórványosan szókezdő is lehetett, de ag az egész ősmagyar korban nem fordult elő szó elején. A réshangok sorában új hang az/- és az allofónból önálló fonémává váló %- (mindkettő csak szókezdő helyzetben), valamint a -z- és a -y- (csak szó belsejében). Kérdéses a szókezdő 2-- megléte. Amennyiben elfogadjuk, hogy a zöld szó iráni eredetű, akkor ez az első és ebben a korban az egyetlen z-vel kezdődő szavunk. Az affrikáták közül új a dzs. Az ősmagyar kor elején meglévő, de a korszak végén hiányzó fonéma a szókezdő interdentális spiráns, a ű, mely teljesen eltűnt, valamint a palatális á, mely átalakult. A korszak elején még fonéma státusú rj már csak variánsként jelentkezik. Új allofón a/A fonémagyakoriság változása és a jövevényszavak hatása. A lefolyt hangváltozások természetesen csökkentették, illetve növelték az egyes fonémák előfordulási gyakoriságát. A csökkenés különösen szembeötlő a szókezdőp esetében, ugyanis p szókezdet a vándorlások kori jövevényszavakban sem került a nyelvbe (a törökben nem volt szókezdő p). De például a szókezdő, veláris magánhangzó előtti k hiányát bőségesen pótolták a kanyaró, korom, fewí-féle török jövevényszavak, melyekben a k már változatlan maradt. Az új fonémák gyakoriságát a vándorlások korának jövevényszavai jócskán megnövelték. Különösen a fo-vel kezdődő szavak száma szaporodott a török átvételekkel: barom, bársony, bátor, béka, bér, bika, borjú; de jön át szókezdő d is: dél, dől. Jelentős változás, hogy a dzs-1 a jövevényszavak szó kezdetén is meghonosították, sőt igen gyakorivá tették: tör. *jinjü > gyöngy; lásd még gyárt, gyertya, gyón, gyúr, gyümölcs, gyűrű, gyűszű. Az ősmagyar korban a jövevényszavakkal új fonéma nem kerül a nyelvbe, de a meglévő fonémák új fonetikai környezetben jelenhetnek meg, így az előbb említett dzs szó elején, s egyetlen kivételes esetben, az alán *a%sin ( > asszony) szóban, a % szó belseji mássalhangzó-kapcsolatban tűnik fel. A hosszú mássalhangzók. Azokat a hosszú mássalhangzókat, amelyekkel az ősmagyar kor eleje indult, a gemináták egyszerűsödésének folyamata eltüntette. Az ősmagyar kor második felére azonban újakjöhettek létre, méghozzá éppen az előbb tár