Klaniczay Gábor - Madas Edit (szerk.): Legendák és csodák (13-16. század). Szentek a magyar középkorból 2. (Millenniumi magyar történelem - Források, 2001)
Klaniczay Gábor: Utószó
14-15. században ők azok, akik zz Arany legendát minden országban kiegészítik ugyanezeknek a „nemzeti szenteknek” a függelékével. A magyar származású szentekről külföldön született legendák után szólni kell válogatásunk másik feléről, amely ugyanennek az éremnek a másik oldalát mutatja: a külföldi szentek magyarországi kultuszáról. A késő középkor egyik legjelentősebb szentkultusza Magyarországon az egyetlen magyarországi alapítású rendhez, a pálosokhoz kötődik. A 13. századi kezdetek nyomán e remete rend az Anjou uralkodók pártfogása segítségével virágzott fel a 14. században, és tekintélyét nagymértékben növelte, hogy Nagy Lajosnak 1381-ben sikerült Velencétől megszereznie a legendás „első” egyiptomi remete ereklyéjét. Ennek az ereklyének a pálosok budaszentlőrinci kolostorába történő ünnepélyes átvitele nyomán született meg az egyetlen translatio-beszámoló középkori hagiográfiai irodalmunkban. Hogy mennyire sajátjuknak érezték a középkori magyar egyházi emberek ennek a távolról jött új szent patrónusnak az ereklyéjét, azt tanúsítja a 16. század elején író Karthauzi Névtelen prédikációjának a címe: „Remete szíz Pál ösönknek kihozásáról”, még akkor is, ha „ösönk” a kor szóhasználatában csupán annyit jelent, hogy „atyánk”. Az ereklye népszerűségét tanúsítja, hogy a budaszentlőrinci kegyhely másfél évszázadon át a gyógyulni kívánók zarándoklatának egyik legnépszerűbb magyarországi célpontja lett. Erről ad hírt az 1422 és 1505 közötti csodákról megőrzött feljegyzéseket egységes mirákulumgyűjteménnyé szerkesztő Hadnagy Bálint munkája, amelynek fordítását itt közöljük. A kötetünkbe felvett másik 15. századi csodajegyzék is egy külföldi szent magyarországi csodatételeit rögzíti. Ezúttal azonban nem egy „ősi” szent ereklyéjéről, hanem egy „élő szentről” van szó: a kor legbefolyásosabb hitszónokáról, az Itáliából Magyarországra érkezett, és Nándorfehérvár 1456- os török elleni védelmében, az általa szervezett keresztes felkelők élén hősi érdemeket szerzett obszerváns ferences prédikátor, Kapisztrán János csodáiról. E csodákat a csata utáni járványban megbetegedő és az újlaki ferences kolostorban elhunyt Kapisztrán sírjánál azonnal megindult szentté avatási vizsgálódás során jegyezte fel a helyi rendház egyik tagja, Geszti János. A csodajegyzékek különös, figyelemre méltó műfajt jelentenek a középkori hagiográfián belül, legyen szó a legendákba bekebelezett vagy egyszerűen a legendák végére illesztett dokumentumokról (mint Szent Margit, Szent Szalóme és Szent Kinga itt közölt legendái esetében), vagy egy kegyhelyt népszerűsítő mirákulumgyűjteményről (mint amilyet Hadnagy Bálint szerkesztett) . Azt a dokumentumsorozatot is a hagiográfia egy különleges mű490