Korompay H. János - Korompay Klára szerk.: Horváth János irodalomtörténeti munkái. I. (Osiris klasszikusok - Horváth János összegyűjtött művei, 2005)
Az irodalmi műveltség megoszlása. Magyar humanizmus
Az irodalmi műveltség megoszlása lett, két év múlva erdélyi vajda és temesi főispán, Ulászló legbizalmasabb tanácsadója, török elleni hadjáratai fővezére, 1445-ben az ország főkapitánya, 46-ban kormányzója; tömérdek vár, város, falu birtokosa, több mint négymillió hold földesura, legnagyobb magyar földbirtokos: Magyarországnak a Dunától keletre eső felét már ekkor szinte egészében magáénak mondhatta. Családi érdeke ilyenformán már szinte egybeesett a nemzet biztonságának érdekével. O nem bizakodott el, s roppant hatalmát, vagyonát és lángelméjét ez utóbbinak a szolgálatába állította. Az ország biztonságát nem alkalmi védekezésekkel akarta fenntartani, mint az már Zsigmond alatt, a balkáni hűbéröv tönkretételével megszokottá vált. Zsigmond nyugati (német) irányú politikájától visszatért Nagy Lajos és az Árpádok balkáni expanziója módszeréhez, s azáltal a védelmi vonalnak a határtól jóval délebbre való eltolásához; viszont a Zsigmond-féle védekezési módszerrel szakítva, támadó hadjáratban, a török végleges tönkreverésében látta az egyedül célravezető taktikát s a maga emberi és nemzeti küldetését. Ismeretesek rendkívüli erőfeszítései ez irányban. Nyugat, kelet és észak felé vívott harcai, utóbb egyezkedési kísérletei azt célozták, hogy a török elleni támadás szabadságát biztosítsák Ciliéi és III. Frigyes, az oláhországi vajdák és Giskra megbízhatatlansága ellen. A vereségekért (Várna: 1444, Rigómező: 1448) nem őfelelős; nagy diadalai —az 1442-i erdélyi és oláhországi, az 1443-i balkáni hadjárat, az 1456-i nándorfehérvári világraszóló győzelem, s kivált e legutolsó — nemzete és vallása legnagyobb hősei közé emelték fel. Nándorfehérvári győzelmének napja: július 22-e, majd pedig megdöbbentően hirtelen haláláé: augusztus 11-e, a magyarságnak s az egész művelt világnak legemlékezetesebb öröm- és gyásznapjai lettek. Hatalmát, politikai súlyát haláláig megőrizte. Kormányzósága után, az itthon alig tartózkodó V. Lászlónak már megmutatkozó kétszínűsége ellenére is ő tartotta kezében a kormánypálcát, a király közelében pedig szinte állandóan ott volt hű rokona, Vitéz, a kancellár. Arra bízta fiai sorsát is, mikor az, betegségéről értesülvén, Zimonyba sietett, halálos ágyához. Lehetetlen volt legalább vázlatosan fel nem idéznünk e nagyszerű pálya körvonalait és belső értelmét. A legigazibb reneszánsz pályafutás volt az, a teljes ismeretlenségből az európai hírnév ormaira; nem öröklött, hanem egyéni célkitűzéssel; nem családi hagyományok továbbható erejéből, hanem családi jövendőt formáló sugallatból; nem ősi nemzeti ösztönökből, hanem a lángelme saját akaratából, az egyéniség önállóságával, eredeti, ősforrásszerű önhatalmával. A nagy egyéniség e lenyűgöző tüneménye már messze innen van a középkoron, s nemcsak szerves belső egységével, hanem sajátgyökerűségével is élesen elválik reneszánsz-előkészítő elődjétől, Zsigmondtól, ki elvesztett • 739 -