Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története 2. (1994)
20. A "visegrádi remete". Hívek és ellenfelek
Görgeyt. Egy amerikai szerző, F. D. Millet, aid a kilencvenes évek elején csónakon hajózott le a Dunán a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, Visegrádnál kikötve, felkereste a tábornokot, aki „csöndben él egy csinos villában, magasan a folyó felett. Családja körében, mindenféle technikai foglalkozások között, amelyeket igen kedvel, az öreg tábornok olyannak tűnik, mint aki a legnagyobb áldásban részesült, amit az ember ismer, s ez a megelégedés.” Tartása egyenes, szemében még fiatalos a tűz. S a szíves vendéglátás során, társaságban, amelynek „egyedülálló vonzereje” Magyarország egyedi sajátságai közé tartozik; úgy találták, hogy ő is, „mint Kossuth idejéből mindenki”, lelkesen szereti Amerikát.16 A kép így, a kívülálló szemével, szinte idillikus. Kétségtelen azonban, hogy az öreg Görgey, szerény és nyugodt magatartásával, még mindig rendkívüli jelenség volt, aki mély benyomást tett azokra, akik találkoztak vele. Egyszerű méltósága ragadta meg 1901-ben a neves dán filozófus és kritikus Georg Brandes figyelmét is, aki Marczali Henriknél látta őt.17 Személyisége és sorsa a költők, írók számára is vonzó téma lett. Fiatalon egy nemzet szabadságharcának, nagy küzdelmének hősként ünnepelt hadvezére, akit romantikus lovagnak láttak sokan, majd, a bukás után, vádak célpontja, hosszú időn át, a bűnbak sorsát férfias rezignációval hordozó áldozat. Végül pedig az idősek nyugalmával és derűjével megáldott öregúr. S a poémák, e téma feldolgozásai, szintén beletartoznak a közvélemény történetébe, olykor egyenetlen irodalmi, emlékírói színvonaluktól függetlenül. Görgey korsója címen költeményt írt róla a drámaíró Abonyi Lajos (1833—1891). S azt a verset, amelyet a „népnemzeti” iskola egyik utolsó képviselője, a református lelkész-poéta Baksay Sándor 1893-ban, Budavár bevételének évfordulója alkalmából Görgey szerepéről írt, már fent idéztük.16 Barátság fűzte Görgeyhez a miskolci tanár, költő Lévay Józsefet (1825- 1910), aki egykor, az utolsó rendi országgyűlésen Szemere Bertalannak volt írnoka. Egyik költeményében Lévay a „sziklához kötött királyi sas”, a Visegrádra visszavonult Görgey sorsáról is megemlékezett.19 Vésszel, viharral mint daczolt, Önként csatára kelve S röptét fölebb, fölebbre is Szabadság mint emelte. Köriilte szemtelen veréb Varjak s oktondi baglyok És bátran zúdul ellene Szeszélyök és haragjok. Nyolcvanadik születésnapján, 1898-ban, Kozma Andor (1861—1933) ünnepelte versben Görgeyt, aki mint magános, ősi fenyőszál él még a múlt tanújaként. 136