Lányi András szerk.: Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv (Osiris tankönyvek, 2000)
Környezet és etika - Leslie Paul Thiele: Természet és szabadság
Fogalmi és gyakorlati újraértelmezése segíthet, hogy módosítsunk viselkedésünkön, amely az emberi szuverenitás nevében földi otthonunk folytonos rombolását eredményezi. E feladat megoldásához, szeretném itt segítségül hívni Martin I Ieideggcrnek az ökológia szempontjából releváns gondolatait. Bárki azt mondhatná persze, hogy e sorok írója a már megtérteknek prédikál. Elsősorban azokhoz szól, akik már meggyőződtek a nem emberi világhoz fűződő viszonyunk megváltoztatásának kétségbeejtő szükségességéről. Ám ezen az elkötelezett közösségen belül is marad még jő néhány fontos nézeteltérés, olyanok, amelyeket nem lehet holmi szerelmi civódásnak tekintve figyelmen kívül hagyni.Ellán a leghosszabb-mára több mint egy évszázados - történetre visszatekintő ilyen vita a biocentrikus ökológusok (más néven mélyökológusok vagy ökocentrikus ökológusok) és a szociocentrikus ökológusok (más néven szociális ökológusok vagy egyszerűen környezetvédők) közötti. Bár számos különbség és választóvonal fedezhető fel a két irányzaton belül is, az őket egymástól elválasztó legfontosabb különbség mégis világosan kivehető. A mélyökológusok számára az ökológiai épség biztosítéka az, ha elméletben is, erkölcsi felfogásunkban is megszabadulunk emberközéppontú szemléletünktől, ami viselkedésünket minduntalan az emberi hasznosság követelményének rendeli alá. A társadalomökológia ezzel szemben továbblépést )avasol az. emberközéppontúság egy magasabb és felvilágosultabb formája felé, amely úgy tágítaná ki a hasznosság kategóriáját, hogy az a környezet épségét is magába foglalja. Gondolatmenetem közvetíteni próbál az egymással ellenkező álláspontok között. Szerintem elhibázott a mélyökológia törekvése, hogy a természetet jogokkal ruházza fel, és így próbálja elkerülni az emberközéppontúság csapdáját. Az életközéppontú álláspont hívei pontosan úgy hivatkoznak ezekre a jogokra a természet védelmében, ahogy a negatív szabadság hívei hivatkoznak az emberi jogokra az egyén magánszférájának és autonómiájának védelmében. Ez az. igyekezet azonban abban az elterjedt, ám veszélyes meggyőződésben gyökerezik, hogy az emberi méltóság elsősorban és mindenekelőtt a negatív szabadságként, azaz az egyénnek a külső beavatkozástól való függetlenségeként értett szuverenitás kérdése. Ugyanakkor azt hiszem, hogy ha el utasítjuk is a természet jogokkal való felruházásának életközéppontú gondolatát, azért még nem kell ragaszkodnunk az emberi hasznosság társadalomközéppontú elvéhez, mivel a szociocentrikus álláspont szintén a szuverenitás téves értelmezésén alapul, amely itt pozitív szabadságként, azaz (tekintettel az emberi értelem előjogaira) az egyénnek önmaga és környezete felett gyakorolt uralmaként értendő. A I Ieidegger nyomdokaiban járó gondolkodás azáltal léphet túl mind az. utilitárius, mind pedig a jogköz.éppontú ökológiai gondolkodáson, hogy az ember méltóságát a szabadság feltáró, nem pedig uralmi, szuverén felfogásához köti. A biocentristák elméletben világos kiutat ajánlanak az. ökológiai válságból. Azt kívánják, hogy minden életet tekintsünk egyenlőnek, és ennek megfelelően cselekedjünk. Ahogv Devall és Sessions fogalmaznak: „A biocentrikus egyenlőség felismerése, hogy a bioszféra minden részének egyenlő joga van arra, hogy éljen és virágozzék,... Ez az alapvető belátás azt jelenti, hogy az ökoszféra minden organizmusa és egysége egy összefüggő egész része, és mint ilyen, egyforma belső értékkel rendelkezik.”1 Az ökológiailag kívánatos megújulás ezek szerint összeegyeztethetetlen az ember kiváltságos szerepének fenntartásával, mert az emberközéppontúság saját, különös értékeinek rendeli alá a nem emberi életet, hogy használjuk és kihasználjuk azt. A mélyökológia szerint a természet feletti uralom, a LESI JE PAULTHIELE ___________________________________________________________ 126