Lányi András szerk.: Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv (Osiris tankönyvek, 2000)
A természet megértése vagy a megértés természete? - Erazim Kohák: Az ökológiai tapasztalat változatai
Erazim Kohák _______________________________ AZ ÖKOLÓGIAI TAPASZTALAT VÁLTOZATAI Ez a tanulmány úgy indult, mint szerény számvetés az ökológiai tapasztalat különféle formáiról, mély főhajtással William James nagysága előtt, és cinkos kacsintással Edmund I Iusscrl felé. Végül a környezeti etika szurokbábjával1 való birkózás lett belőle, annak a kérdésnek a feszegetése, hogy hol találunk helyet az (emberközpontú) erkölcsi kategóriáknak az evolúció (természetközpontú) realitásai között. A történet legszikárabb vonásaiban a következő: földi létünk különböző módozataiban - mint vadászok/gyűjtögetők, mint pásztorok/földművelők és mint termelők/fogyasztók - mi, emberek a természetről háromféle tapasztalattal rendelkezünk: mint minket csodálattal és félelemmel eltöltő jelenlét, amit imádni és engesztelni kell; mint munkatárs, akit tisztelnünk és megértenünk illik, és mint nyersanyag, amit használhatunk. E háromféle viszonynak három különböző felfogás felel meg azokról a gyötrelmekről, melyeket a természetnek okozunk. Egyszerű tények ezek, személyes kudarcunkra vallanak, vagy pedig a végzet feltartóztathatatlan működésére. A végzetként jelentkező ökológiai válsággal való szembenézés új kilátásokat nyitott meg: immár nem ragadozóként, hanem felelősként viszonyulunk ehhez a drága örökséghez. Ez. a lehetőség már a morálisan végiggondolt cselekedetek tartományába való. Az ökológiai válság így inkább feladatot jelent; annak a felelősségnek az elfogadását, hogy olyan létmódot alakítunk ki, ami összeegyeztethető a Föld és minden rajta lakozó minőségi életével. A morálisan végiggondolt cselekedetek tartománya azonban egy ökológiai dilemmához vezet. Ma a természethez mint „tény ”-hez. viszonyulunk, a fajok kipusztulása — legyen az bálna, ember vagy elefánt— az, evolúció egyszerű tényeként jelentkezik. Az „ökocídium”, az „önkörnyezct-gyilkosság” csupán a természethez való intim viszony felől nézve válik erkölcsi gyötrelemmé, akkor, ha a természethez nem csupán a matematika, illetőleg a téridő viszonylatainak mentén közelítünk, hanem értékek és jelentések mentén is. De ha a morálisan elkötelezett környezetvédelem ki is kényszeríti az „értékkel felruházott természet” kategóriáját, nem vezet-e ez a menthetetlenül emberközéppontú gondolat már puszta felvetésekor egy ellentmondásokkal terhes etikához, aminek egyszerre 86