Pataki Ferenc: A Nékosz-legenda (Osiris könyvtár - Pszichológia, 2005)
XI. Az utolsó esztendő
irányuló törekvések” ellen. A dolog természeténél fogva szinte kizárólag az egyetemista kollégisták körében ütötte fel a fejét és terjedt tova az a hangulat, amely teljesen logikusan eredt a párthatározat által nyitott távlatból: véget kell vetni az intenzív belső kollégiumi életnek, az önálló stúdiumoknak. Legyenek a kollégiumok pusztán színvonalas intemátusok, vélekedtek. Különösen a „marxista egyetem” mellett működő közgazdász szakkollégiumokban erősödött fel ez a hangulat. Ebben két tényező is közrejátszott. A mozgalom kezdeti lendületének és szinte eufórikus sodrásának elükével egyre erősödtek a formális elemek, a terhessé vált „közösségi” rituálék. Mindez gyakran egyszerűen unalmas és fárasztó volt. Másrészt a latba vetett erőfeszítések ellenére sem sikerült megtalálni a nagy teljesítményekre késztető szakmai műhelymunka formáit. Akadtak érdekes kísérletek, mint például a József Attila Kollégium Hegedűs Géza vezetésével dolgozó irodalmi munkacsoportja vagy egyes mérnökkollégiumok belső szemináriumai, de ezek még az út elején jártak, s nem közelítették meg az Eötvös-kollégium hagyományát. Ilyenformán maguk a kollégisták realisztikusabban gondolkodtak, mint a Nékosz naiv vezetői, akik azt hitték, hogy a semmibe pillantva is meg lehet őrizni a kezdetek népi kollégista szellemiségét és közérzületét. Rontotta a hangulatot, hogy a központban is átvettük a „példastatuálás" módszerét, s ennek jegyében olykor „kis párthatározatokat” hoztunk. Ilyen szégyenletes dokumentum született a József Attila Kollégium „helyzetéről”; itt egy szabad és kötetlen életet áhító süvölvény költőgeneráció is élt - Nagy Lászlóval és Juhász Ferenccel az élén. A központ állásfoglalása a párthatározat ítélkező hangnemében tört pálcát a kollégiumban tapasztalt „lazaságok” felett, s több kollégistát is kizárt az intézményből.15 Minden erőfeszítés ellenére a főiskolás kollégiumokban elkerülhetetlenül előre haladt a belső kollégiumi élet eljelentéktelenedése, valamint az a törekvés, hogy a kollégiumok pusztán szociális funkciókat tejesítő intézmények legyenek. Ez a törekvés a helyzet logikájából eredt: csakis jó adag naivitással lehetett szembeszegülni vele. E spontán törekvésnek csak egy minőségelvű, keményen szelektáló szakkollégiumi irányvétel lehetett volna a valóban vonzó alternatívája. De ez csak utólag látszik elvi lehetőségnek; a létrejött politikai konstellációban a megvalósulásnak 386