Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba. Séta a budapesti körutakon (2005)

Ady „jóféle viharálló” kaszírnője

A Pozsony nevet 1926-ban új gazda, Thék Károly festeti a cégtáblára, de már 1927 szeptemberében Dankovszky Jenőre hagyja az üzletet. O sikeresen vezeti hét-nyolc esztendeig. Ekkor színre lép az utolsó tulajdonos: vitéz Bertha Gyula, aki 1943-ig, haláláig marad a Pozsony élén. A háborús években özvegye áll a vártán, de az ostrom után, úgy tűnik, már nincs ereje az újrakezdéshez. Dankovszky idején forradalmi szelek fújdogálnak a szépen felújított, átalakított Pozsonyban. 1928-at írunk: a Huszadik Század folyóirat örököse, a polgári radikális Századunk szerkesztőségi asztalánál Vámbéry Rusztem, Csécsy Imre, Purjesz Imre, Szekeres János, Varró István és — ki hinné, hogy valaha is kitette a lábát a pesti oldal kávéházaiból? — József Attila vitázik. „Vámbéry sziporkázó szellemessége magában is elég lenne, hogy odacsábítsa az embert” - meséli az asztaltárs Benedek Marcell, aki 1965-ben, közel harminc év távlatából visszatekintve ügyet sem vet a névváltozásra: „Az Ilona-kávéház teraszán támadt valakinek az a tréfás ötlete, hogy költői ver­senyt rendezzünk: ki ír meg hamarább egy szonettet, amelynek tárgya: a kávéház kerek asztala, de bele van szőve Márti neve is. Attila meg én álltunk versenybe...” Olvassuk hát József Attila tizenkét perc alatt „odakent” szonettjét. „Oh, kerek világ kerek asztala, / Éhesen ültem én melletted mindig. / Terülj most nékem, kezemből behinti / szürkeséged rózsák zuhataga. // Terülj most nékem. Ult-e valaha / eléd bosszús istent rendelő vendég? / És könyökölt-e így? Tudod-e nemrég / szivem vérfoltos abro­szod vala...” Koccannak közben a kiskanalak, csörren az aprópénz, csillan a söröspohár a békés krisztinavárosi nyugdíjasok kezében. Alkonyodik, megérkeznek a szalonzenekar szmo­­kingos tagjai. Szemben, a Vérmező gondosan ápolt parkjában rózsák zuhataga. Ady „jóféle viharálló” kaszírnője A Krisztinavárost az 1861-ben alakult Császári és Királyi Szabadalmazott Déli Vas­pálya Társaság sínjei nyisszantották ketté. A Monarchia egyik legnagyobb magánkéz­ben lévő vasúttársasága Nyugat-Magyarország mellett Ausztriát és Olaszországot is szolgálta, 1923-ig, amikor osztrák és olasz részei az ottani államvasutakhoz kerültek. Idehaza Duna-Száva-Adria Vasúttársaság néven 1932-ig, de papíron egészen az álla­mosításig működött. Budai indóházához kezdetben négy vágány futott be, a Mészá­ros utcánál pedig kis teherpályaudvar is volt: ennek emlékét őrzi a Pálya utca. 154

Next