Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba. Séta a budapesti körutakon (2005)
Ördögfiókák a ruhaliftben
közlekedő eszközök mindenféle fajtája. Ez van itt nappal. De este! Hajh! Este! Mikor kigyúlnak a lámpák kinn és benn a kávéházban! Mikor a tükörablakok mögött rázendíti a cigány, és láthatóvá válik a vendégek sokasága a fehér asztalok körül, fejük körül a kékesen gomolygó füsttel és a bámészkodók sóvár szívéből fakadó még kékebb romántikával!” (Csathó Kálmán: Innen és túl az Emke-tájon. Nemzeti Újság, 1924. március 2.) Ott hagytuk abba, hogy 1920-ban egy József Attila nevű kisfiú cikázik a kenyereskosárral az asztalok között - vajon ad-e a kölyöknek borravalót Hevesi Sándor, Pethes Imre, Uray Tivadar? Megsimogatja-e a kobakját Márkus Emília? Lejár-e még kollégáihoz emeleti lakásából a hetvenéves Blaha Lujza? Wassermann Mór idestova húsz éve vezeti a kávéházat. Ahogy apjának, neki is ez az élete. Beruház, átalakít. Bárt rendez be, újdonságszámba menő, magas székekkel. 1921-ben Radó Sándor és Márkus Alfréd művészeti vezetésével megnyitja az alagsorban az EMKE-kabarét, ahol olyan zsenik kacagtatják a közönséget, mint Herczeg Jenő és Salamon Béla. Az éledő pesti éjszaka újra zeng a muzsikaszótól. 1922-ben aztán hideg zuhanyként jön a hír: a bérház tulajdonosa, a Kultuszminisztérium nem akarja meghosszabbítani a zsidó kávés helyiségbérletét. A több nyelven beszélő, kiváló szakember — még csak negyvenhét esztendős — a szó szoros értelmében belehal a gondo-59 ■ Újságárus az EMKE előtt, 1930 körül