Sarkadi Imre: A gyáva. Kisregények és elbeszélések (Millenniumi Könyvtár, 2001)
Az önámító halála
keit. Az önámító bírája is ilyen bíró volt, s a tárgyalás alatt lelki szemei előtt egy vaskos - bár nem túl vaskos - szürke kötésű könyv lebegett, olyasmi címmel, hogy „A modern bűnözés lélektana” vagy „A gyilkos ölni készül”- s ennek a könyvnek a szerzője természetesen ő maga. Majdan megírandó hatalmas művének gondolatával volt elfoglalva a bíró, amikor az önámító utolsó ámításaihoz kezdett. Először is sírt. Az orra megvörösödött a sírástól, és aprókat szipogott, de elmondta gyermekkora történetét, ami szerinte a gyilkosság előzményeihez tartozott. Az összefüggéseket bármelyik laikus rögtön láthatta volna: kiderültek olyan hallatlan izgalmas momentumok is, mint hogy az önámító harmadik elemista korában lakkcipőt kapott, volt három nagynénje és két cselédjük (természetesen nem egyszerre, hanem az idők folyamán) s végül, mint igen fontos körülmény: gyermekkorában eleinte jó tanuló volt, de a gimnáziumban már hármasokat is kapott. Lendületesen beszélt az önámító, József Attila curriculum vitaeje pontatlan fecsegés volt ehhez képest. Pompásan, meghatóan és bőbeszédűen tárta fel az összes részleteket, negyedóra múlva meghatódva győződött meg róla, hogy íme, a világ gonosz, környezete és hozzátartozói részéről sohasem talált megértést, s ennek a megértésnek a hiánya kergette előre végzetes útján a vádlottak padjáig. Ennek a megértésnek a hiánya s a véletlenek, amik egyöntetűen ellene dolgoztak. Az önámító nagy lélegzetet vett, hogy folytassa. Önmagát már meggyőzte, minden habozás nélkül kész lett volna aláírni saját felmentő ítéletét. A bírókkal azonban nehezebb volt az eset, a négy szavazóbíró nem figyelt rá - s mondjuk még, hogy van rettenetesebb az emberi lélek iránt megnyilvánuló közönynél -, a lélekbúvár vezetőbíró pedig más irányban tapogatta a pszichoanalitikai összefüggéseket. Az önámító igyekezett bizonygatni, hogy az elhagyatottság, a meg nem értés és a véletlenek juttatták egyre és sorozatosan olyan helyzetekbe, amik nem feleltek meg az ő szelíd muzikális lelkének. A vezetőbíró viszont egy bulldog következetességével szimatolt áruló nyomok után, kutatott a tudat alatt, hogy innen bányászsza elő, mint bűvész a cilinderből szokott, az alapvető és letagadhatatlan indító okokat, amiért az önámító ide került a vádlottak padjára és nem az angol alsóházba, amiért az 7