Szabó Zoltán: Nyugati vártán. Esszék és publicisztikai írások II. (Szabó Zoltán Összegyűjtött Munkái, 2011)
Publicisztika
Szellemek idéznek... József Attila (idegesebben): Éppen a lelkem nem volt egészséges. Ezzel mi történt Désiré? Nem értem. Kosztolányi-. Az történt vele, amit megírtam róla: ,jajdenagyon bevacsorált”. A zsdánovista esztétikából. Nyomja a gyomrát. Félrebeszél. Rólad beszél félre. Mert Te proletárköltő is vagy szegény barátom. Rólam nem beszél, mert én csak formalista vagyok. József Attila (gyerekesen): Engem ne ő tanítson. Senkinek. Engem Illyés Gyula tanítson! Devecseri azt mondd meg, hogy most már engem tartanak-e a legnagyobb magyar költőnek? Devecseri: Bocsánat, még nem. Még Petőfit. Mert az oroszok csak őt ismerik. Csak az ő verseit adták ki. Csak az ő halálát ünnepük... Petőfi: Úgy! Ünnepük. Merészelik! Maga fiam muszkavezető! Devecseri-. Nem igaz! Álmodom. Petőfi úgy beszél, mint egy reakciós. Muszkavezető? Muszkavezető. Én azokat a muszkákat vezetem legfeljebb, akik az ő halálát ünnepelték, nem azokat, akik megölték. Ezt különben Magyarországon mindenki elfelejtette. Hogy orosz pika ölte meg... Tisztára reakció. Orosz pika! Személyi sérelme formálja ítéletét, nem a Párt. Reakció! Petőfi-. Úgy! Ezt elfelejtették. Éppen ezt felejtették el! Devecseri (magyaráz): Természetesen. Annyit köszönhetünk az oroszoknak, hogy ezt igazán elfelejthetjük nekik. A mestert tulajdonképpen különben is a reakció ölte meg. Az, amit ma az amerikai imperializmus képvisel. Tehát a mestert tulajdonképpen a mai amerikai imperializmus ölte meg, amelyet annak idején az orosz cári hadsereg képviselt, amely annak idején ugyanazt a magyar szabadságot tiporta el, amelyet az imént, akarom mondani nemrég az orosz hadsereg, éppen ellenkezőleg, megteremtett. Aminek következtében a magyar hadseregben én József Attilát... József Attila'. Ne maga... Illyés... Devecseri (rendületlenül): ...tanítom a tisztjelölteknek és Petőfi Sándort, aki ha ma élne, nem nevezne muszkavezetőnek, hanem ellenkezőleg az oroszokkal, illetve kínaiakkal harcolna önkéntesen Koreában a világszabadságért... Petőfi (dühöngve): Elég. Eredj a fenébe! (Devecseri el) Kosztolányi (derűsen): Na ez lement. A Ludovikára. Téged tanítani, Attila! Fogadd részvétemet. Engem nem tanít. Fogadom szerencsekívánataidat. Az azonban szép, amit a halálomra írtál annak idején, köszönöm. „Mint gondolatjel vízszintes a tested”. Ez az egyetlen hasonlat, amely méltó a költő holttestéhez. A gondolatjel. Hogy van a vers, amit recitáltál? József Attila (skandálva): „A semmi ágán ül szivem... Kis teste hangtalan vacog”... lehet-e, hogy eljön az idő, amikor verseimet érteni fogják. Nem tani-tani...? Kosztolányi: Eljön. Addig is ápoljuk rímeinket... (Nyugati Hírnök, 1951. augusztus 1.) 11