Szikszainé Nagy Irma: Leíró magyar szövegtan (Osiris tankönyvek, 1999)
8. Szövegszemantika
A szöveg jelentése \(f] Magad emésztő, szikár alak! Én megbántottalak. Botot faragtál, ábrákkal tele, beszélt a nyele, aztán meguntad. így volt? S eldobtad, ahogy az égbolt az únt csillagot ejti el. Én fölvettem és rádhúztam vele. így volt? Sajnálom, kár volt. Világomon, mint üvegen át hallgattam új álmod madara dalát. Azt hittem, annyi az ének, amennyi a magány üvegének vastag tábláin átszüremlik. S hallottam, említ az a szó isteneket, kik nem hajolnak ezután neked. Pedig te nem szolgálsz többé nekik. Noha közvetlen megnevezés nem jelzi, ez a költemény Babitshoz szól, s József Attila kettejük viszonyát hallatlanul őszintén tárja fel a mű explicit és implicit jelentéseivel. A perifrázisos megszólítás: Magad emésztő, szikár alak! - a Babits testi valóját és lelki beállítódását ismerő számára találó kifejezés - azt explikálja, amit a Babitsot közelről ismerők részletezően írtak le. Keresztury Dezső irodalomtörténész Babits pszichikumát így örökítette meg; „Aki csak egyszer is látta, amikor a »Nyugat« munkatársainak törzsasztalánál elnökölt, folyton remegő figyelemmel, hírek és ellenhírek izgalmában, gyötrődő éberséggel figyelve az ide-oda röppenő szavakra, amelyeknek a maga mindig mindent komolyan vevő természetével túlzott fontosságot tulajdonított, az megértette, miért állt fel ez a testileg-lelkileg szívós ember a kávéházi asztaltól - amely mellé a megjelentek többsége szórakozásból, értesülésszerzés végett, »pofafürdős« s játékos, tréfás beszélgetés céljából ült csak le - holtfáradtan, túlhevülten, tekintetében életbevágó tárgyalások kimerültségével s riadtságával...” (Idézi Pók Lajos: Babits Mihály. 1970,143-144.) Pátzay Pál szobrász a képzőművész szemével így festi le Babits külsejét: „Szikár, csontos... középtermet. Barna ember volt, a barnaság felhangjaival gazdagon. Bőre, haja, szemöldöke és vastag nyírott bajusza egyetértőleg volt barna tekintetével és kissé nazális bariton hangjával... Arcformáinak régies egyszerűsége valami figyelmen kívül nem hagyható pátoszt sugárzott, a megismeréshez való hűség erkölcsi pátoszát...” (Idézi Pók Lajos: Babits Mihály. 1970, 147.) - Ezekkel a jellemzésekkel cseng egybe a József Attila-i kételemű: a lélekre és a testre vonatkozó megállapítás. Az Én megbántottalak kijelentés impliciten hagyja az ige kötött fakultatív bővítményét: ’valamivel’. Csak a beavatottak tudják: József Attila arra céloz, hogy Babitsot esztétikai és