Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)
I. Stíluselmélet - 6. A mondat mint az elrendezésbõl fakadó stílusteremtõ mód
6. A mondat mint az elrendezésből fakadó stílusteremtő mód 209 Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kisértek végig az utón. (Radnóti Miklós: Negyedik ecloga) A laza mondatszerkezetben a szintaktikai viszonyok nem nyilvánvalók, ahogy a következő népdalban sem: Marosszéki kerek erdő Madár lakik benne kettő. Nagyjából hasonló valóságrészletről a költők más mondatszerkezeti tagolással, mondathosszúsággal szólnak: Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi, Megvágja nagyjábnl; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? (Petőfi Sándor: A puszta, télen) De télen, télen a világ megáll És végtelen nagy esték csöndje vár, Az ember medve, alszik és morog. Benn emberek és künn komondorok. (Juhász Gyula: Tápai lagzi) Kis szobában kis parasztok. Egy pipázik, de harasztot. Ezeken nem segít ima. Gondolkodva ülnek im a sötétben. (József Attila: Holt vidék) Petőfi Sándor, Juhász Gyula és József Attila alapjában véve ugyanazt a téli tájat és ugyanazt a társadalmi osztályt ábrázolja. AXIX. század költője a realizmus élethűségével aprólékosan festi meg a parasztember számára kényszerűen nyugalmas évszakot, és sorakoztatja fel a tétlenségre kárhoztatott béres cselekvéseit, de a nyolcsoros versszakot átfogó egyetlen többszörösen összetett mondat nagy íve, a kapcsolatos mellérendelések lendületének- az egyetlen alárendelés kivételével - mindig igei állítmányokra építkező struktúrája miatt leírása mozgással telítődik. így ez az életkép nem pesszimista hangoltságú, hanem inkább azt szuggerálja, hogy a parasztember apró foglalatosságokkal tölti ki az idejét. Juhász Gyula már a négysoros versszakot is két mondatra bontja. Bár ezek nála is mellérendelésből épülnek föl, ám az és háromszori ismétlése lelassítja a mondattempót, leképezve a lelassult életritmust. A végtelen nagy tétlenséget - amely a téli álmát alvó medve képét villantja fel - az intranzitív, illetőleg tárgyatlanul használt kevés ige érzékelteti. Betetőzésül a strófazáró sor állítmánnyal szemantikailag egyértelműen ki nem egészíthető (vannak, élnek, léteznek stb.), nominális szerkesztésmódjával a változhatatlanságba meredt állapotot, a kilátástalanságot véglegesíti. József Attila négy és fél sora négy egyszerű mondatra aprózódik. A köztük levő viszonyokat - a költőre jellemző módon - a kötőszóelhagyás kérdésessé teszi, így a strófa mondatokra való teljes széttöredezettsége következik be. A széttöredezettség látszik az első mondat struktúráján is, amely a szemantikailag pontosan ki nem egészíthető (ülnek vagy vannak stb.) nominalitásával állóképet fest a teljes fásultság, mozdulatlanság érzékeltetésére.