Tóth Mihály szerk.: Büntető eljárásjogi olvasókönyv (Osiris tankönyvek, 2003)

III. A büntetőeljárás "hivatásos" alanyai

MEGJEGYZÉS • Az előző, messzire tekintő és tárgyszerű elemzés után, mintegy lazításként álljon itt egy szemelvény az ügyész közvéleményben élő képének vál­tozásáról és a büntető eljárásjogi pozíció determináló hatásáról. Érdekes kérdés, hogy létezik-e a bírói, az ügyészi vagy a védői szerepkör által meghatározott, alap­vetően eltérő büntető eljárásjogi felfogás, gondolkodásmód vagy habitus, s ezt mennyire befolyásolják hagyományos vélekedések vagy elvárások. Mindez túl­mutat a büntetőeljárás dogmatikai kérdésein, de talán nem haszontalan elgon­dolkodni rajta. Tóth Mihály AZ ÜGYÉSZ, A „TOLLFOSZTÓ"* „Költő vagyok, - szólj ügyészedre, Ki ne tépje a toliamat” - írja József Attila ezzel nyilvánvalóan szembeállítva az autonóm, szárnyaló művészt, a szemellenzős, rossz­indulatú bürokratával. Nos, idők múltak, idők jöttek, az ügyész közvéleményben élő képe csak lassan változik. Ha az ősi eposzok mintájára a jogi szereplőkre állandó jelzőt kellene aggat­ni, a bíró valószínűleg „bölcs”, az ügyvéd „furfangos”, az ügyész - ne szépítsük - „go­nosz” vagy legalábbis „kérlelhetetlen” lenne. Ehhez a képhez jócskán hozzájárultak a közönség irodalmi- és filmélményei. Szinte találomra nyúltam a polcra, s ütöttem fel egy-egy novellát vagy bűnügyi történetet, alig találtam olyan ügyészi mondatot vagy gesztust, amely ne keltett vol­na ellenszenvet. íme mutatóba néhány: „Semmi értelme a tagadásnak - szólt közbe az ügyész, bár előzőleg elmulasztott szót kérni -, tisztában vagyunk a helyzettel... Megtörölte szeme sarkát a zsebkendője csücskével, nyakán ki­dagadtak az erek, fátyolos hangon tört ki belőle a düh. ” (Geno Hartlaub) Ennek némileg finomított magyar változata: „Az ügyész arca lángba borult. Rekedt izgalommal harsogta a fellebbezést." (Traytler Endre) * Az Ügyészek Lapja 1994. 2. számában megjelent írás némileg aktualizált változata.

Next