Tüdős S. Kinga: Erdélyi hétköznapok. I. Rákóczi György hadiszemléje a Székelyföldön 1635 (2001)
I. fejezet. Székely katonai összeírások a XVII. század első felében
Elismerő szavakkal illette a székelyeket a XVII. század végéről származó „Rákóczi-eposz” ismeretlen szerzője is, amikor II. Rákóczi György és Vasile Lupu Moldva fejedelme között, az 1653. évi ellenségeskedés következményeként kirobbant csatározásokról számolt be: „Jó katona arcai ellenségével áll, Vitéz is vitézzel ki ki társra talál. Elsőbben félelem nagi az kozágságnál, Segitségh formában székelyiségh hogi ott áll” Pedig a kozákok közismerten jól szervezett, csatározásokhoz szokott: „Nem készületlen, nem eszeveszett nép” volt.7 A múlt század közepén Székelyföld leírója, Orbán Balázs is még így írt a marosszéki katonáskodó székelyekről: „Marosszék fegyveres ereje igen jó hírben állott, úgy hogy a fejedelem mellett másod sorban jobbról mindig a marosszékiek álltak, s Marosszék kék darabantjai minden időben híresek voltak. Ennek ellenére a marosszéki székely még most is világos-kék posztóval szegélyezi körül zsinóros magyar szabás ujjasát, ily posztóval díszíti ujjassá, zekéje gallérját.”8 E néhány idézetet nem annak érdekében sorjáztuk, hogy elfogult képet fessünk a székely katonai haderőről. Azt azonban szükséges kiemelni, hogy minden fogyatékosságuk ellenére a még mindig könnyű harcmodorban hadakozó székely íjászalakulatok hatékony egységei voltak a korabeli katonaságnak. A központi hatalom pénze, támogatása nélkül fenntartott székely haderő fegyverzete, bár egyre jobban elavult, mégis a XVII. században, főként a délkeletről érkező ellenséggel szemben, jelentős erőt képviselt. Igaz, a harcok idején volt alkalom, amikor a hiányosságokat pótolandó székely leleményesség sem használt. Egy másik korabeli leírásban épp arról olvashatunk, hogy a megfelelő fegyverzet hiányában a székelyek „nagyobb részbűi elhullottak vala”. A támadásra induló székelyek Suceava várának ostromakor: „mind, egy szál deszkát szerzének, mentői könyebb lehetne, de jó vastagot, hogy a golyóbis messze ne járhatná, mellyeket ki-ki, amint akarná, maga hosszához alkalmaztatván s magosságát fején felyül hagyván, szemeinek helyeit azokon kifúrván, lyukasztván s a deszkában válláig aránt egy-egy erős vesszőjármat fúrván, szegezvén, az ostromkor lövés 7 Rákóczi-eposz: 50., 54. 8 Orbán Balázs: IV. 6. 19