Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
Huszonnégy sor a testi szenvedésről
kórokozó hatalomtól való megtisztítását célozza, ahogy Füsi József megfogalmazta: a költő „ősi varázsszavakkal űzi betegségét”. Ez a magyarázat végső soron elfogadható, de az ártó hatalom, amely a felsorolt tüneteket előidézi, a versben szövegszerűen nem betegségként, hanem „erkölcs”ként van megnevezve: „erőlködik ám az erkölcs / zsigereim zsugorgatja”. A lírai én a mágikus formulákat ehhez az etikai instanciához intézi. Neki mondja, hogy „ne bolondozz a belemben / ne kopogj a kebelemben” stb. Azaz a Füsi József javasolta értelmezés csak akkor érvényes, ha egyenlőségjelet teszünk, vagy közvetlen okozati viszonyt feltételezünk az erkölcs és a (lelki eredetű) betegség között. Ilyen reláció felállítására József Attila életművében lehet példát találni, talán csak az a meglepő, hogy ezzel az amoralizmussal inkább a harmincas évek első felének verseiben és prózai írásaiban találkozhatunk, ilyen tiszta képlet formájában a kései korszakban nemigen bukkan föl másutt. A problémával egyik tanulmányomban részletesen foglalkoztam, itt csak azokat a mozzanatokat idézem föl, amelyek hozzásegítenek az elemzendő töredék megértéséhez. Arra kell összpontosítanunk figyelmünket, milyen volt a viszony etika és pszichoanalízis között József Attila gondolkodásában, hogyan alakultak az összefüggések a psziché és a morál, a betegség és a bűn, az erkölcsi normák és a lélektani felismerések között? Az erkölcstani kérdésekben alighanem sokszor és sokféleképpen alakuló József Attila-i állásponttal kapcsolatban az az alapvető előfeltevésem, hogy a költőnek a kései korszaka előtt nagy hajlama és eltökéltsége volt arra, hogy világértelmezésében háttérbe szorítsa az erkölcsi értékorientációs kategóriákat. Németh Andor kifejezésével élve: erkölcsi indifferentizmus jellemezte őt. Meglehetősen korai időszaktól vállalt, és újra meg újra fölerősödő anarchizmusa, majd a forradalmi munkásmozgalom melletti erős elköteleződése egyaránt ebbe az irányba hatott. Elegendő, ha a költőnek Totis Bélával a Korunk hasábjain 1932 májusában folytatott vitájára utalunk, amelyben Totis — József Attila interpretációjában — azt állítja, hogy „a természettudományokból s a természettudományos világnézetből hiányzik az érzelmi, az etikus elem és ezért ellentétben állanak a marxizmussal”. József Attila szerint ellenben „A marxista... tudományosan, a proletárság felszabadításának tárgyi tudománya, a marxizmus szempontjából osztályoz, tehát megítélésének etikai formája és tartalma elvész... Nem nevetséges-e elgondolni, hogy olyképpen ítéljük meg a kapitalisták cselekedeteit, hogy azok akár a forradalmi, akár az ellenforradalmi mozgalom, akár vala404