Vadász Sándor szerk.: 19. századi egyetemes történelem 1789-1914. Európa és az Európán kívüli országok (Osiris tankönyvek, 2011)
I. Európa - Palotás Emil: A Balkán-félsziget
Az oszmán elit egy szűk csoportja a külső és belső fenyegetések veszélyességét felfogva, reformokban kereste a kiutat. III. Szelim elfogadta javaslataikat. Megkezdte a központi hatalom tekintélyének helyreállítását, bár kevés volt hozzá az erő. A reformok bevezetésével óvatosan járt el. A hangadó mohamedán papság és a janicsárok nagy tömegének érdekeit sértették a tervezett változtatások. Az átalakítást a pénzügyek rendbetételével kellett kezdeni. Csak részsikert ért el: a birtokelkobzások, az új adók kivetése nem jelentett igazi újdonságot. A gabonakereskedelem szabályozása is hozott némi pluszjövedelmet. A fő figyelmet a szultáni udvarban a hadseregre fordították. Mivel a janicsárság megreformálhatatlannak tűnt, Szelim terveiben egy új típusú katonaság megteremtése szerepelt, amelynek kiképzése, felszerelése európai mintákat követ. Óvatosságból az első mintazászlóaljakat az udvari őrség keretében önkéntesekből hozták létre. Elkezdődött egy új flotta építése, hadmérnökök kiképzése. A reformoknak sok ellensége támadt. A külpolitikai bonyodalmak szintén lassították a végrehajtást. A franciák elleni háborúban a szultán a régi haderőre volt ráutalva, így ellenfeleinek engedményeket kellett tennie. Emiatt békült ki például Pazvandogluval. Az 1804-ben kezdődött szerb felkelés tovább nehezítette a helyzetét. Két évre rá jött az újabb háború Oroszország ellen, amikor az éppen csak elindult reformtevékenységet végleg fel kellett függeszteni. De Szelimet ez már nem mentette meg. Osztozott elődei sorsában: az elégedetlenkedő fővárosi janicsárok lázadásának esett áldozatául. Utóda, a gyengekezű IV. Musztafa (1807-1808) alig egy évig volt képes a trónon megmaradni. II. Mahmud (1808-1839) nem örökölt biztosabb hatalmat, szilárdabb birodalmat, mint annak idején Szelim. Szintén belátta a reformok szükségességét, de egyelőre még a szelimi félbemaradt intézkedések folytatásával is várnia kellett. A feudális anarchia, a szerb lázadás és az orosz háború együttesen túl nagy feladat volt ahhoz, hogy másra, mint a birodalom mentésére gondolni lehessen. Az 1806 óta folyt orosz-török háború, mivel mindkét felet nagyon igénybe vették egyéb problémák, voltaképpen nem túl jelentős Duna menü csatározásokra korlátozódott. Tilsit után (1807 júliusa) hosszabb szünet következett. 1811-ben foglaltak el az oroszok néhány várost Eszak-Bulgáriában. A Napóleon támadására számító pétervári kormány siettette a béke megkötését, amire 1812 májusában Bukarestben került sor. Oroszország újabb lépéssel továbbnyomult a Balkán felé, megszerezte Moldvának a Dnyeszter és a Prut közti területét, ezt nevezték el Besszarábiának. A Kaukázuson túl is gyarapodott a cári birodalom. A szerb államiság megszületése A Drina és a Timok folyó határolta belgrádi pasalik sajátos határtartomány volt, ahol a török állami-gazdasági rendszer sohasem tudott tartósan megszilárdulni. A 18. században is erősebb szálak fűzték a Szávától északra fekvő vidékekhez, mint az oszmán centrumhoz. Többször került osztrák fennhatóság alá. További sajátosság a falusi önkormányzat fennmaradása, amelynek élén választott kenéz állott. A falvakban sok fegyverforgatásban jártas férfi élt. Az 1787-1791-es háborúban osztrák oldalon önkéntes egységek harcoltak. Tisztjeik közül kerülnek ki a felkelés majdani irányítói. Azon tényezők, amelyek az oszmán birodalom századvégi válságához vezettek, a pasalikban is éreztették hatásukat. A rendteremtési erőfeszítések során III. Szelim szultán 1793-ban eltávolíttatta a lázongó, fosztogató, erőszakoskodó janicsárokat 426 I. Európa • A Balkán-félsziget Azelsofelkeles