Vági Gábor: Mezőhegyes (1994)
Odabent
Utoljára pedig „eltűnt" Mezőhegyesről a harmadik termelőszövetkezet, a Törekvő Tsz is. A szó ismét a volt járási vezetőé, aki annak idején felelős beosztásából figyelhette (és irányította) ezeket a folyamatokat: A mezőhegyesi tsz-eknek az volt a hátrányuk, hogy a földosztás során a külső részeken adtunk el állami földet a gazdaságból, és ott kaptak először földjuttatást. Abázisban, középen megmaradt az állami gazdaság. így aztán az a nehézség volt, hogy nem tudtuk összehozni a földeket. Az egyik tsz amarra, a másik meg emitt, öt-hat kilométerre egymástól - nem tudtak egymással egyesülni, mert nem lehetett összehozni a földet. Az állami gazdaság területe miatt - mert még ha a földet átadják is, csereberélik - de ott voltak központok, majorok, jószág... hát nem lehetett így azt összehozni. Na, mivel ilyen kicsi, 1000-1500 holdas tsz-ek alakultak itt Mezőhegyesen, látták, hogy nincs jövőjük. Itt a nagyüzem s a többi. Átorientálódtak a szomszédos tsz-ekbe, Kovácsházához a volt Szikra, akkor a József Attila Battonyához, a Törekvő pedig itt Nagyérrel, Pitvarossal volt határos, az meg oda. Hát ez a természet folyamata volt. Nem is problémáztunk. Lényeg az, hogy nagyobb, erősebb tsz-ek alakultak, korszerű gépeket vehettek, korszerű munkavégzés, a termelés feltételei jobbak lettek. Hát így engedtük, oszt majd kialakul. A lényeg, hogy korszerűbben gazdálkodtak.- Az nem okozott nehézséget, hogy a Törekvő Tsz Nagyérhez került, másik megyébe?- Avval problémáztunk mink. Mi itt szerettük volna a megyén belül, de ugye nem sikerült. Már a József Attila is Apátfalvához akart volna csatlakozni - vannak ott apátfalviak, tán azok találták ki -, az is már Csongrád megye, de Battonya, ugye, mégiscsak közelébb esett. Na most, ez a Törekvő volt itt Mezőhegyesen a legjobb tsz. És ez volt a legutolsó is, aki egyesült. Ugye, Nagyér Csongrád megye, ez meg itt Békés megye. De a földjük meg egymás mellett volt. Indulni kellett valamerre. Mi, őszintén mondva, a végegyházi Szabadsághoz akartuk orientálni. Az lett volna a legjobb énszerintem. Határos volt azzal is, ha nem is annyira, mint Pitvarossal. Alkudtunk is a Szabadsággal (az is mezőhegyesi föld egyébként, Árpádtelep régen a birtokhoz tartozott). De Végegyháza se nagyon feszegette az istrángot, hogy mennyire örülne. Nem nagyon kapkodtak érte. Az volt a véleménye ezeknek a végegyháziaknak, hogy ők nagyon jól érezték magukat, országos hírű szövetkezet voltak, és nem akartak belesegíteni egy ilyen gyöngébb adottságú - nem is gyöngébb adottságú, mert a földje persze nagyon jó, hanem ilyen rosszabb feltételű gazdaságba. Nem feszegették, nem is sürgették a dolgot. Emezek a nagyériek meg örömest kapkodtak érte, és odamentek akkor. A nagyériek lelkesebben fogadták, és azért mentek oda. Ugye, ez mind a demokratizmus biztosításával, nem parancsszóra. Hát, utána konzultáltunk a megyeközponttal, hát mindegy az, hogy merre, hadd menjen. Volt a nagyéri tsz-nek is egy olyan csalétke, hogy összehívta őket, csinált nekik egy jó birkapörköltet, nagy hordó sört s a többi, hogy jó lesz meglátják, na, elvtársak! És egy nagy haveri lendülettel elvették a földet. Nem akartuk ezt, őszintén megmondva, mert előre mondtuk, hogy ha a Törekvő Tsz átmegy a nagyéri részbe, az emberek zöme oda nem fog átjárni, hanem itt marad majd az állami gazdaságnál. Hát itt laktak ezek a központban az újtelepen. Úgy is lett, három év sem telt el, a tsz-tagoknak kilencven százaléka visszajött az állami gazdaságba, és a föld maradt ott. A régi tagok Mezőhegyesen dolgoznak, most egy sincs náluk." 189