Veszprémy László szerk.: Szent István és az államalapítás (Nemzet és emlékezet, 2002)
II. A tudomány műhelyében
tuszépítő tevékenysége. Az érsek István király iránti érdeklődésének kialakulását nem világi politikai szempontok motiválták, hanem a húszas évek közepétől a római Szentszék és a magyar püspöki kar, valamint a Habsburg kormányzat között akuttá váló egyházpolitikai ellentétek. A kihívást a hitterjesztésre létrehozott „Propaganda Fide” kongregáció megalakulása jelentette 1622-ben, élén a hajlíthatatlan titkárral, az évtizedeken át meghatározó szerepű Francesco Ingolival. A Propaganda Fide kiemelt céljai közé tartozott a török uralom alá került balkáni katolikusok lelki gondozásának megszervezése, a felszámolódott hagyományos egyházi struktúrák új, hatékony szervezettel való pótlása. Törekvései azonban súlyosan ütköztek a magyar püspöki kar érdekeivel, hiszen ezek a területek a történelmi Magyar Királyság részei voltak, s de jure sem Pázmány, sem elődei vagy utódai soha nem ismerték el elszakadásukat. Éppen ezért a régi, a Tripartitum és a szokásjog által szentesített módon, a magyar király továbbra is kinevezte ezen egyházmegyék püspökeit, akik a cím viselése mellett valamely más egyházi jövedelmeiből húztak javadalmat, és részt vehettek a főrendiház ülésein. A királyi kinevezések nyomán azonban a pápai megerősítés rendre késlekedett, eleinte csak az ügymenet nehézkessége (és a püspökök által fizetendő nagy összegű beiktatási adó) miatt, később azonban már a missziós — tehát valóban a területre utazó és ott de facto egyházi joghatóságot gyakorló - püspökök, pápai adminisztrátorok kinevezését támogató Propaganda Fide tudatos törekvése nyomán is. Előfordult az is, hogy a Kúria jogászai (például a hírhedett Balásfi-eset kapcsán) még a királyi főkegyúri jog magyarországi gyakorlásának alapját is megkérdőjelezték, nemhogy annak a hódoltsági területen történő érvényesítését.14 Pázmány 1625 januárjában két levélben is figyelmezteti Caraffa bécsi nunciust a királyi püspökkinevező jog érvényére - üzenetét nyilván a Propaganda Fidének szánta15 - 1627. augusztus 5-én pedig magának II. Ferdinándnak ír levelet a kérdésről. Ebben már felveti, hogy a királyi kegyúri jog megerősítésre szorul, mert az azt megerősítő pápai bullák elvesztek, így a szokásjog mellett csak elszórt másodlagos forrásokkal lehet igazolni (mellékeli is a sebtében összeállított hivatkozásjegyzéket, Werbőczy, Hartvik püspök és Bonfini műveit, valamint II. Lajos királynak az Aranybullát megerősítő oklevelét említve). A problémát ezek után az jelenti, hogy vajon a királynak mint főkegyúrnak joga van-e a püspökök kinevezésére és az egyházi javadalmak adományozására is, vagy csak a választott püspökök Rómának történő bemutatására? Pázmány 1635. április 10-ről keltezett (s ugyancsak az uralkodónak címzett) terjedelmes memorandumában foglalkozik a kérdéssel. Álláspontja szerint a kegyurak a püspökségek alapításával általában csak a bemutatás jogát szerzik meg, ám szerinte Magyarország kivételt képez, itt ugyanis az egyházi javadalmak juttatása is uralkodói jog: „a pápát pedig, a kinevezett püspökök megerősítésén túl, ebben az országban semmiféle jog nem illeti meg az egyházi javadalmak tekintetében”. A véleményét alátámasztó legerősebb érv a következő: „Szent István, aki elsőként fundált püspökségeket, apátságokat és prépostságokat, nem csupán a Szentszék útmutatására, hanem saját szándékát követve vezette a kereszténységre a magyarokat. A püspökségek megalapításakor pedig, a pápa beleegyezésével ugyan, de maga nevezte ki a püspököket, méghozzá olyan alkalmas személyeket, akik az ő tetszését elnyerték. Ezt részben a Szent István magyar király ünnepén énekelt szövegek, részben a szent királynak a püspökségek alapításáról kibocsátott oklevelei bizonyítják. ”16 Pázmány ez alkalommal is felveti a problémát (ti. hogy a megfelelő, a magyar királyok jogait bizonyító pápai bullák elvesztek Buda török kézre kerülésekor a királyi levéltárral), mégis hitelt ad a jogszokásnak és a bullák valamikori meglétére következtetni engedő országgyűlési iratoknak, hamarosan pedig újabb memorandumban (1635. június 16.) figyelmezteti a királyt: „...bármelyik címzetes püspökségre a magyar koronát régtől fogva megillető adományozási és kinevezési jogot az Apostoli A Szilveszter-bulla nyomában 145