Zalán Vince (szerk.): Filmkultúra 1965-1973, Válogatás (1991)
Mérleg - Hegedűs Zoltán: Sára Sándor és a magyar „mélyvilág” (Feldobott kő)
Hegedűs Zoltán SÁRA SÁNDOR ÉS A MAGYAR „MÉLYVILÁG” Feldobott kő „Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. ” József Attila Mindazok, akik ismerik az operatőr Sára Sándor filmjeit, és olykor eltűnődtek képeinek mélységein - óvatosan kerülöm a „szépség” szót, hogy félreértést ne okozzak -, aligha fogják vitatni József Attila idézett szavai és Sára képlátomásai közti rokonságot. Új filmje, a Feldobott kő - amelynek, játékfilmnél első ízben, ő a rendezője, operatőre, sőt (Csoóri Sándor és Kósa Ferene mellett) írója is - e mély szemléleti rokonság többoldalú megnyilvánulása. Ha a film címe megtévesztően Adyra utalhat, csak azért van, mert Adyban is megvolt az „őslátás”, a „sok százezer év” mélyéről pillantás igénye. De Sárától és egész nemzedékétől idegen az a teátrális gesztus, „a fejedelmi palást”, amely Ady legmélyebb magyarságszerctctében is mindig megnyilvánult. Sára materiális, mélyen plebejus szemléletének kulcsát József Attila adja a kezünkbe. Filmje képeinek, tájainak, faunájának, az emberi arcoknak és szemeknek, az eltűnő és örök mozdulatoknak lényege meg sem érthető a szemlélődő „százezer ős” nélkül. József Attila e szavait föl lehetne írni Sára magyarságot érintő minden képére: „Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Verset írunk - ők fogják ceruzáimat s én érzem őket és emlékezem. ” Lehet vitázni - annak, aki csak a veszélyét látja - c szemlélet „örök mcmentó”-jellegével; pörlekcdni a múlt drámájának „görögösen sötét” hangulatával. De nem lehet tagadni - és éppen nálunk nem - ennek a nyers, „sok százezer ős” sejtjeivel látott magyarságarcnak józanító, önmagunkra ébresztő, jövő felé mozgósító hatását. Ami a „sejtek emlékezetét” sokak előtt gyanússá teheti, hogy a történelemben egy „időtlen történelmet”, egy örök lényeg kibontakozását véli fölfedezni. De van egy pozitív útja is, hogy ezt az „örök arcot” - mint József Attila tette - a történelmi fordulók minden pillanatában, progresszív vagy retrográd irányban ható, de mindig eleven erőként lógta fel, mely az adott korszituációban nem marad változatlan és mozdulatlan. Sára képeinek tartalmát a fájdalmas változások drámája adja. Nála is az „örök arc” annyiban örök, amennyiben örökké faragja az idő; a „lényeg” annyiban lényeg, amennyiben a változások lényegét fejezi ki. Innen kapnak gazdagabb tartalmat Sára képein a csodálatos kifejezésű 105