Csapody Tamás: Civil forgatókönyvek. Válogatott tanulmányok és publicisztikai írások (1983-2002) (Budapest, 2002)
A béketábor legyőzhetetlen
24 Civil forgatókönyvek idén gazdálkodnia. A korábban a mozgalomban nagyon fontos szerepet vállaló igazgató és pedagógus azt is elmondta, hogy az OBT-nek tapasztalatai szerint „nincs vonzóereje az egyetemi ifjúságra” [69], és ő is visszaadta tagkönyvét. A jelenlévők döntő többsége egyetértett abban, hogy az OBT-re - változatlan elnevezéssel, változatlan vezetéssel és tagsággal, módosított alapszabállyal - továbbra is szükség van. A 647 500 forintos költségvetéssel dolgozó XII. Magyar Békekonferencián az OBT „pártoktól független társadalmi szervezetként alakult újjá", és „világnézeti-ideológiai, politikai elkötelezettségre való tekintet nélkül közös cselekvésre hívja az országnak a békéért tenni kész lakosait, azok társadalmi közösségeit” [70]. APPENDIX Tanakodok magamban, keresem a megol------------------------------------------------- dást, de csak a kérdésfeltevésekig jutok el. Hogyan lehet, hogy ennyi ember, köztük a nem áruló írástudók, művészek, tudósok, írók, költők csatlakoztak a békemozgalomhoz? Hogyan lehetséges, hogy bedőltek a viccnek, a porhintésnek, hogy nem látták, hogy felhasználják őket, hogy nevükkel, tudásukkal csúnyán visszaélnek? Nem tudják, hogy ők hivatottak megalapozni a Béketanács sohasem volt tekintélyét, hogy mézesmadzagok ők, bokréták egy szakadt kalapon? Nem érezte az a Kossuth-díjas költő, táncművész, színész, az állami díjas zongoraművész, tudós, a kiváló művész cím birtokosa, a József Attila-díjas költő, a jogászprofesszor, az akadémikus, a katolikus, református, evangélikus, zsidó egyházvezető, hogy jelenlétével legalizálja a semmit, az illegitim hatalom egyik propagandaminisztériumát? Vagy éppen ezért, ezekért a címekért, titulusokért, kitüntetésekért, plecsnikért, stólákért kellett ilyen tevékenységet is folytatniuk? Csak úgy kaphatott Kossuth-díjat a Kossuth-díjas szintű elme, Állami Díjat az Állami Díj-kaliberű koponya, József Attila-díjat a József Attila ihletettségű költő, egyházvezetői státust az egyházvezetői talentumokkal megáldott, ha eljárta előtte-utána a béketáncot, ha eleget tett a formális szervezetekben való nem formális kötelezettségeknek? Csak így részesedhetett társadalmi elismerésben a valóban rátermett, a valóban nagy tudású, a valóban tehetséges? Képességeihez méltó megbecsüléshez csak így juthatott? Vagy ők nem is az igazi Kossuth-, állami, József Attila-díjasok, kiválóságok és a valódi egyházvezetők? Valóban az ő szellemi teljesítményük a mérce, valóban ők az etalonok? Miért kellett európai hírű embereknek OBT-tagnak lenni? Azért, hogy európai hímek lehessenek? Azért, hogy valaki megadja saját magának, képességeinek, munkájának a lehetőséget, hogy egyáltalán lehessen valaki? Ilyen közszereplés volt az ára annak, hogy valakit ne gáncsoljanak el a kisszerűek, a szürkék, az ideológiailag korszerűek? De milyen alapon teszek itt a kérdésfelvetéseknél különbséget vájár és akadémikus, szövőnő és költő, autóbuszvezető és egyházfi között? A vájár, a szövőnő, a sofőr talán nem érezte a bányában, a szövőgyárban, a garázsban, hogy békemozgalom ide vagy oda, a békétlenség csak nő az emberekben? Hogy húsz kiló béketanácsos propagandaanyagtól, kétszáz kiküzdött aláírástól, három békenagygyűléstől nem lesz könnyebb az élete, hogy nem enyhül a szovjet-amerikai viszony, hogy nem