Kukorelli István: Tradíció és modernizáció a magyar alkotmányjogban - Tanítani 10. (Budapest, 2006)
Tisztelgő, emlékező beszédek
párt, a parasztpárt és a fenti alapelveket elfogadó demokrata néppárt indulhat. Ezekbe a pártkeretekbe az egész ország belefér”.„ Bibó, bár tagja volt a parasztpártnak, véleményem szerint sohasem csak egy pártban gondolkodott, hanem centrumpártokban és politikai koalíciókban. Gondolataiban talán visszaköszönnek a Márciusi Front hagyományai is. Jól ismerte a weimarizmust, elemezte annak következményeit, tudta, hogy a stabil alkotmányos demokráciákhoz centrumpártok és nemzeti összefogásra épülő politikai koalíciók kellenek. Félte a szélsőségeket. Olyan centrumpárt, amelyről Bibó álmodhatott, sohasem, 1989 után sem jött létre. Naivitás vagy elavult-e a bibói gondolat? Aligha. Ha nem olyan a pártkeret, amelybe az egész ország belefér - azaz ténylegesen megfelel a valós társadalmipolitikai tagoltságnak -, az meglátszik a mindenkori kormányzat és politikai elit társadalmi elfogadottságán is. Bibó jól ismerte ennek mélyebb okát, a szakadékot a mindenkori politikai elit és a másik Magyarország között. Bibótól, a közéleti embertől és az államférfitól elválaszthatatlan félelemmegszelídítő gondolatrendszere, amit saját sorsával, bátorságával hitelesített. Akkor és ott, amikor ideje volt a szónak és a tettnek. Példaadó magatartás ez. A bibói „nem félni” parancsa sokak számára iránytű volt 1989-ben, az alkotmányos rendszerváltás és a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások során is. Fontos bibói útravaló, hogy a közélet szereplőinek mindig szembe kell nézniük a gyűlöletek és elfogultságok forrásaival. Ha nem ezt teszik, a demokrácia félelmekkel teli marad. Hatalmas különbség van a gyűlölködő, illetve a vitatkozó demokráciák és politikai elitek között. A vitatkozó demokrácia a valós társadalmi kérdésekről szól, a gyűlölködő az elit viselt dolgairól. Bibó Istvánnak nagy hite volt köz- és magánemberként is. Hitt a közösség erejében, az emberek többségének a tisztességében. Naiv ember volt! Nem, csak önmagából indult ki. Göncz Árpádot idézem: „Azért mondták őt naiv embernek, mert feltételezte, hogy aki olvassa, vagy akinek szól, az megérti a saját érdekében. Az ember elakad rajta, hogy milyen mértékben és milyen könnyen utasították vissza mindig ezeket a gondolatokat. Nem volt naiv, jóhiszemű volt”.„ Eltöprenghetünk Bibó magánemberi hitén, protestáns etikáján. Az egyházakhoz, a vallási normákhoz való viszonyát tökéletesen adja vissza egyház-, kultúr- és politikatörténeti adhróniája, amelyben apósával, Ravasz Lászlóval vitatkozik a zsinati mozgalomról, a vallásról, az egyházakról, az izmusokról. Még személyesebb vallomás két verselemzése. Valószínű, hogy tudatosan választotta József Attila Négykézláb másztam és Radnóti Miklós Sem emlék, sem varázslat című versét. „Az isteni segítség valamiképpen mindenkiben magában rejtőzik, mindenkinek magának kell kiverekednie azt a szabadságot, hogy lábra tudjon állni” - írta.8 József Attila verssorát idézve: Isten „úgy van velem, hogy itt hagyott magamra”. 6 Bibó István: i. m. 7 Göncz Árpád: Előadás a Bibó István Szakkollégiumban, 1999. szeptember. Kézirat: 8 Bibó István: Két verselemzés. Confessio, 1979. 4. sz. 75-80. 280