Menczer Gusztáv: A Gulág rabtelepei. A bolsevizmus népirtásának színtere (Budapest, 2016)
Túlélő életem
és aztán mindegyik tanítási nap a kapuban várta az első osztályosokat. О mindenről tudott, olyan volt, mintha az apánk lett volna. Az elemi iskola kiváló tanító nénik, Marosiné, Balla Margit, Gerevichné és a negyedikben Kelemen tanító bácsi bűvészek és mesteri művészek voltak. Szinte senki sem vette észre, hogy ír, olvas, számol, bővül szókincse, és az olvasott szöveget megérti. A négy elemi után tudtam helyesen írni, alapvető különbségeket tenni a növény- és állatvilágon belüli csoportosításról, szabatosan beszélni, és felfogtam, mi vesz körül. Azt is tudtam, hogy mire vagyunk a világban, és hogy az Isten teremtménye vagyok. Hogy Magyarország a hazám, és valami borzalmasat jelent Trianon. (Bár teljes jelentőségét nem hiszem, hogy akkor már értettem.) Harmadik osztálytól felvettek a 4. Budai Ifjúsági Kongregáció (BIK) cserkészcsapatba farkaskölyöknek. Voltak szép és egészséges kirándulások, hallgattuk félhomálynál, „mű tábortűz mellett” Maugli szép történetét. Büszke voltam a cserkészcsapatra, nagyon szerettem cserkész lenni! (Vagy 20-25 évvel ezelőtt találkoztam az egyik volt osztálytársammal. Az elemi iskoláról beszélgettünk, s amikor megkérdeztem, emlékszik-e, hogy mikor tanulta meg a helyesírást, ő sem tudott rá válaszolni! Természetesen átestem a szokásos fertőző gyermekbetegségeken, hiszen akkor még a himlő elleni oltáson kívül nem volt más védőoltás. A gimnáziumi évek Az elemi után gimnáziumba kerültem. Életem legérdekesebb éveit kezdtem élni. Az alapműveltségem főbb, máig is érvényes és meghatározó ismereteit ekkor szereztem meg. Bár az otthoni, jó néhány száz kötetnyi szülői könyvtárt folyóméterre olvastam. Ez Jókai mintegy 50 kötetes sorozata, a Magyar Remekírók kiváló, közel száz kötete. A középkortól József Attiláig a magyar poézist, Csathó Kálmán, Herczeg Ferenc, Móra Ferenc, Zilahy Lajos, Tóth Tihamér és még soksok író művével ismerkedtem meg. Természetesen May Károllyal, Verne Gyulával, James F. Cooperrel meg más ifjúsági remekíróval is. Ezeket környezetem, a kötelező olvasmányok, barátaim és bimbózó szerelmeim ízlése is bővítette. Közben cserkésszé avattak, és a nyári nagy, a pünkösdi kis tábor életem szerves részévé vált. Nem felejtettem el a napi jótettet, de néha bizony a leckével nem készültem el. Hatodikban végre sportágat választottam, mert addig mindent csináltam, de nem versenyszerűen. Ehhez meg akaraterő kellett, hiszen a heti négy-öt edzés és májustól októberig a hét végi versenyzés nélkül nem lehetett eredményt elérni. De lett látszata, már ifjúsági koromban I. osztályú eredményt értem el. Ezen időszak vége felé a barátok már nem csupán együtt „lógtak”, hanem a sportegyesületek ötórai táncos teáira is járni illett. (Mi az, hogy illett, kellett, mert jól éreztük magunkat!) Baráti köröm Zágon István két fiával bővült, akik kiváló dzsesszzenészek voltak. A Bimbó úton laktak, a házban felettük az Eisemann család. Sokat jártam Zágonékhoz. Ott hallgattam később olyan ragyogó elmék csevegését, mint Zágon Pista bácsi, Germanus Gyula, Zilahy Lajos, Márai Sándor, Hunyady Sándor, Török Sándor, Németh László, Heltai Jenő. Felejthetetlen egyetem volt! A filozofikus, társadalmi, néprajzi témákról folyó eszmecsere előkészítője Szemere Samu bácsi volt. Ő ugyanazon az emeleten lakott, ahol mi, és tiszteletem iránta atyai tanítómesteremmé tette. Ragyogó elme volt. Egyébként filozófus és a Budai Zsidó Hitközség elnöke, óriási tudással és tekintélyt parancsoló külsővel, így, mindez együttesen nevelt, formált, alakított. Maga a gimnázium már vegyes emlékeket hagyott. Voltak kitűnő tanáraim, és olyan is, aki megutáltatta a tantárgyát. A nyolc osztályt három iskolában végeztem. A rossz matektanár után kiváló jött a másik iskolában stb. így a végére kiegyenlítődött. Végül a nevelőnőtől tanult német nyelvet tökéletesítettem, a latin nagy része memoriter, grammatikus szabályokkal együtt még ma is „kéznél” van. Ehhez jött a csodálatos olasz nyelv is. A matematikában és a korabeli fizikában jól eligazodtam. A földrajz, biológia, kémia kedvencem lett, de a történelmi ismereteim alapjai is szilárdak. : 15