Aubermann Miklós: Katolikus Iskolai Biblia - 1. rész: Ó-szövetség. Középiskolák II. osztálya számára (Budapest, 1912)

Bevezetés

4 Ezeket a bibliai könyveket, melyeket Krisztus előtt írtak, egy szóval ó-szövetségnek nevezzük. Számuk 45; legnagyobb részüket héber nyelven írták, még pedig K. e. körülbelül az 1500. évtől kezdve. II. Az új-szövetség. (a biblia igazat mond.) Hogy minden igaz, ami az ó-szövetségi bibliában van, arról tanúskodik maga Jézus. Ö többször utalt az «írásokra», vagyis a bibliára, melynek minden betűje teljesedésbe megy és őróla tesz bizonyságot. Tehát elismerte, hogy a biblia igazat mond. Jézus tanítását, életét, halálát, megdicsőülését pedig részint tanítványai írták meg, kik saját szemeikkel látták, amit Jézus tett és saját füleikkel hallották, amit ő tanított; részint az apostolok tanítványai írták meg, kik az apostoloktól hallották, amit Jézus tanított és cselekedett. Az apostolok annyira igaznak tartották mind­azt, amit írásban és szóval hirdettek, hogy ezért készek voltak meg is halni. Szavaikban tehát okosan nem kételkedhetünk. (Kik írták az új-szövetségi bibliát?) Jézus életét és tanítását először megírták: Máté apostol, Márk, Lukács és János apostol. Ezen evangélistáknak könyveit evangéliumoknak hívjuk; evangélium a görögben «jó hírt» jelent. Mivel pedig Jézus tanítása s élete jó hír számunkra, azért a könyveket is, melyek Jézusról szólnak, jó híreknek, vagyis evangéliumoknak nevezzük. E négy történeti könyvhöz hozzájárul egy ötödik: Az Apostolok cselekedetei sz. Lukácstól. Az apostolok nemcsak szóval, hanem levelekkel is tanították, intették a népet, ahogy a püspökök most is körleveleket szoktak híveikhez intézni. Ilyen apostoli levelekből fönnmaradt: sz. Pál 14 levele (1 a rómaiakhoz, 2 a korinthusiakhoz, 1 a galatákhoz, 1 az efezusiakhoz, 1 a filippiekhez, 1 a kolosszaiakhoz, 2 a thesszalo­­nikiaiakhoz, 2 Timóteushoz, 1 Titushoz, 1 Filemonhoz, 1 a zsidók­hoz) ; továbbá sz. Jakab 1 levele, sz. Péter 2 levele, sz. János В levele, sz. Judás 1 levele. — Egy prófétai könyv is maradt szá­munkra sz. Jánostól: a Jelenések könyve. Azokat a bibliai könyveket, melyeket az apostolok, illetőleg ezek tanítványai írtak, újszövetségnek nevezzük. Számuk 27; egy­nek kivételével valamennyit görög nyelven írták, még pedig K. u. az I. században. — Az egész Szentírás tehát 72 könyvből áll. Csakhamar lefordították különféle nyelvekre. A legjobb latin fordí­

Next