Fekete Balázs - H. Szilágyi István - Könczöl Miklós (szerk.): Iustitia mesél. Tanulmányok a »jog és irodalom« köréből (Budapest, 2013)
III. …mesék az iskolárül
A ,jog és irodalom” felhasználása az egyetemi oktatásban 233 irodalmi művekhez kapcsolódó jogtörténeti) példák alapján történő szemléltetése rendkívül fontos lenne a jogászi etikát a legtöbb jogi karon jelenleg semmilyen formában nem tanuló jövendő jogászgenerációk egyetemi képzése során. Az e tekintetben leggyakrabban felhasznált művek között találjuk Szophoklész Antigonéját, illetve Shakespeare két drámáját, A velencei kalmárt és a Szeget szeggelt. Ahogy József Attila írja: ,,[a] törvény szövedéke / mindig fölfeslik valahol”.7 S ha az igazság (vagy amit annak éreznek), illetve a jog szembekerül egymással, óhatatlanul felvetődik a kérdés - mi a jobb: érvényesíteni az eseti igazságosságot (méltányosságot), és ezzel az adott szituációban helyes döntést meghozni, vagy kitartani a törvény betűjénél, amivel a konkrét esetben igazságtalan eredményre jutunk, viszont hozzájárulunk a jog kiszámíthatóságához, a jogbiztonsághoz, ami végső soron a formális jogegyenlőség megvalósulását jelenti? Ez különösen fontos a jogbölcselet oktatásában, mert végigtekintve az elmúlt két és félezer évre, aligha mondható, hogy e két felfogásban objektíve „igazságot” lehetne szolgáltatni, hogy létezne „a” helyes álláspont - legfeljebb az mondható, hogy némelyek (vagy éppen mi magunk) az egyikben, vagy a másikban hisznek (hiszünk). Fontos, hogy a jövendő jogász idejekorán megismerkedjen azzal a ténnyel, hogy a jog nagy kérdéseire nincs egységes és vitathatatlan válasz. Ennek következtében a működő jogban fog találkozni olyan jogászi álláspontokkal (pl. bírói ítéletekkel), amelyek a tételes jogi szabályozás előreláthatóságát preferálják azon az alapon, hogy a jogszabályszövegek a jogkereső állampolgárok számára íródnak, és fontos érdek fűződik ahhoz, hogy egy jóhiszemű állampolgár bízhasson abban, hogy ha a jog általa megismerhető előírásait betartja, akkor az általa ugyancsak megismerhető jogkövetkezményekkel (és csak azokkal) kelljen szembenéznie. Ugyanakkor fog találkozni olyan álláspontokkal is, melyek a tételes jog szövegét csak akkor veszik figyelembe, ha annak eredeti értelemben vett alkalmazása a helyes (vagy szerintük helyes) döntés, ha pedig az valamiért igazságtalan, akkor eltekintenek tőle, azt felülbírálják, átértelmezik. Valószínűleg szélsőséges formájában egyik álláspont sem tartható. Az sem helyes, ha a jogi szövegeket betű szerint értelmezzük (mint az US A-ban kissé gúnyosan black-letter lawyersnek nevezett formalista jogászok8 teszik, vagy ahogy tették azt az angol bíróságok a XIX. század második feléig, néha még abszurditások árán is ragaszkodni kívánva a szöveghez (ami miatt így a parlamentnek kifejezetten elő kellett írnia a bíróságok számára olyan trivialitásokat, hogy ha a törvény egyes számot használ, azon a többszöri elkövetést vagy előfordulást is kezéseitől, amelyek nem láthatták előre a bekövetkező és eltérő elbírálást érdemlő speciális helyzetet. Ilyenkor a bírónak a méltányosság alapján olyan döntést kell hoznia, amely nem egyezik a törvény szabályozásával, de amelyet egy igazságos törvényhozó hasonlóan rendelt volna alkalmazni, ha már a jog megalkotásakor tudatában lett volna egy ilyen szituáció bekövetkezése lehetőségének. „Tehát a méltányosság lényege: a törvényt helyesbíteni ott, ahol abban az általánosítás miatt hézag mutatkozik.” Arisztotelész: Nikomakhoszi ethika. Ford.: Szabó M. Magyar Helikon, Budapest 1971. 146. 7 József A.: Eszmélet. In József Attila minden verse és versfordítása. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1987. 379. 8 A különböző gondolkodású jogászok egyetemi képzéséről szerzett személyes élmények és tapasztalatok alapján ezek rövid összevetését lásd: A. A. Henskens.: Legal Education:.Black Letter, White Letter or Practical Law? Newcastle Law Review (2005-2006) 81-86.