Gerencsér Balázs - Takács Péter (szerk.): Ratio legis, ratio iuris. Liber amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából - Biliotheca iuridica 39. (Budapest, 2011)
I. Általános jogtudományok, jogelmélet, jogszociológia, jogtörténet
Nagy Tamás: Jog, irodalom, intertextualitás 39 ta szemlélettel szemben meghatározó modern irodalomelmélet és -kritika a XX. századi fejleményei során egyre erőteljesebben elutasító módon viszonyult az irodalmi szövegek bármilyen valóságreferens értelmezéséhez. Mindazon olvasatok, amelyek akármi formában a szerzői életrajz vagy pszichologikum - a taine-i la race, le milieu et le moment2 - és intenció egyfajta derivátumaiként illetve megnyilvánulásaiként kezelik a szövegeket, menthetetlenül elavultként tűnnek fel napjaink irodalomértésének diskurzusaiban. Ami azonban valamelyest meglepő: a referenciális olvasatok felfüggesztését javasló és az irodalmi müvek szövegiségének vizsgálatát előtérbe helyező megközelítések, s az ezek teoretikus energiái által táplált intertextuális vizsgálódások is csak kivételes esetben látszanak elfogadni a jog szövegeinek létjogosultságát irodalmi alkotásoknak az értelmezés során hasznosítható intertextusaiként.2 3 A posztmodem irodalomtudomány időnként szolgál kiváló ellenpéldával - sőt, eljutott annak az általánosabb kérdésnek a megfogalmazásáig is, hogy irodalmi szövegek értelmezésének folyamatában „létezik-e irreleváns kontextus”4 5 -, ám ennek ellenére a jog írott és beszélt (vagy beszéltként rögzített: tanúvallomások, áldozati beszámolók, szóban előterjesztett kérelmek stb.) nyelve általában kívül reked a szövegközöttiség megismerendő világán. A tudomásul nem vétel eme gesztusának hátterében vélhetően az a meggyőződés áll, amelynek értelmében az irodalomtudomány képviselői az általuk gondozott szövegek értelmezését illetően legalábbis gyanakvással szemlélnek - s nem egyszer teljes joggal - minden olyan közelítést az irodalom világához, amelyek „külsődleges” szempontokat és bennük foglalt értékítéleteket érvényesíthetnek. A hasonló vizsgálódásokkal szemben Milan Kundera hozza fel legsúlyosabb érvként, hogy azok a tanulmányozott szövegeket (Kundera természetesen regényekre gondol elsősorban, de nyilván egyéb irodalmi műfajokra is vonatkoztathatóak kijelentései) kiszakítják az irodalomtörténet „nagy összefüggéseiből”, olcsó szövegmagyarázattá - a cseh szerző kifejezésével: kafkalógiává - silányítva az értelmezés aktusát.3 Úgy találom, ez a vélekedés bizonyos mértékig korlátozza az intertextuális kutatások hatókörét, amennyiben megnehezíti annak (felismerését, hogy irodalmi és 2 H. Taine: Az angol irodalom története. Előszó [Ford. Szávai J.]. = A modern irodalomtudomány kialakulása. Szerk.: Bókay A. - Vilcsek B. Budapest, Osiris, 1998. 33-43. Vilcsek B.: Az irodalomtudomány „provokációja". Budapest, Eötvös - Balassi, 1995. 91-92. 3 Az intertextualitás elmélete irodalomtudományos alapvetéseinek áttekintéséhez lásd a Helikon folyóirat tematikus számát: Intertextualitás. Budapest, Helikon 42/1-2. 1996. Továbbá: G. Allen: Intertextuality. London and New York, Routledge, 2000. 4 Szilasi L.: Nyakvers (irodalmilag releváns kontextus-e az angol jog?). = Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét. József Attila Kör - Pesti Szalon Könyvkiadó, h. n., 1994. 57-67. Szilasi e tanulmányában Balassi Bálint utolsó versét, a halálos ágyán fordított Ah Deus immensum clemens miserere perecantis kezdetű zsoltárt értelmezi újszerűén annak az angol jogszokásnak a fényében, amelynek centrális mozzanata ugyanennek a zsoltárszövegnek a felolvasása volt, ami által bizonyos esetekben elkerülhetővé vált a halálbüntetés végrehajtása - ahogy Szilasi írja: ” ... a bűnös írástudót az írás olvasni-tudása kimenti a halálnak tőréből.” Az általánosabb kérdés pedig a jog és irodalom kutatások számára is alapvető, nevezetesen, hogy irodalmi és jogi szövegek képezhetnek-e egymás számára értelmes kontextust, az egyik csoportba tartozó szövegek tanulmányozása járhat-e bármilyen haszonnal a másik szövegegyüttes darabjainak értelmezése tekintetében. 5 Vö. M. Kundera: Szent Garta kasztráló árnya [Ford. Réz P.]. = Elárult testamentumok. Budapest, Európa, 1996. 35-53.