J. Újváry Zsuzsanna (szerk.): Oszmán-Magyar viszony a 16-18. században. Tanulmányok a Magyar Királyság és az Oszmán birodalom népeinek - magyarok, törökök, rácok, tatárok, zsidók, görögök és egyéb népek - hétköznapjairól; egyén és közösség viszonya (Budapest, 2020)
J. ÚJVÁRY ZSUZSANNA: Előszó gyanánt
J. ÚJVÁRY ZSUZSANNA bekezés hogyan alakította ki a templomerődöket és templomvárakat Erdélyben. Sz. Simon Éva dolgozatának olvasása során már a török szandzsákrendszer kiépítésébe pillanthatunk bele; megtudhatjuk, hogy az 1570-ben készült szigetvári tímár defterben nyoma sincs a magyar birtokrendszernek, helyét a zsoldtímáros birtokok foglalták el. A második részben – Oszmán ostromok – magyar válaszok – kronológiailag kicsit visszamegyünk az időben. Szabó Pál tanulmányából megismerhetjük, hogy a magyar kulcsvár, Nándorfehérvár, az 1456. évi ostroma után még több, ún. kisostromot élt át, amelyek csupán kisebb próbálkozásoknak tekinthetők. Tóth Sándor László dolgozatában pedig Szeged 1543. évi elfoglalása után a szegedi illetőségű Tót Mihály hajdúvezér visszafoglalási kísérletét elemzi 1552-ből, amelyet azonban a várfelmentésre mindig kész és képes török haderő akadályozott meg. Az Oszmán–magyar békekötések című harmadik rész csoportjába tartozik Hámori Nagy Zsuzsanna tanulmánya, amelyben a szerző legújabb kutatásai alapján fejti ki a francia követ mesterkedéseit, amely arra irányult, hogy Bethlen Gábort rávegye az újabb Habsburg-ellenes háborúra. A Papp Sándor vezette szegedi Oszmán-kori Kutatócsoport tagjai közül Marton Gellért Ernő az 1627. évi szőnyi béketárgyalás követeinek naplói és egyéb források alapján tárja fel a tárgyalások előkészítésének belső menetét. Brandl Gergely és Szabados János Johann Ludwig von Kuefstein bárónak, mint a keleti diplomácia „homo novusának” konstantinápolyi útját tárgyalja, akinek a fentebbi béke ratifikációs okmányát kellett a Portára szállítania. A nagykövet tevékenysége során mind a bizalom, mind a nyomásgyakorlás eszközeit felvonultatja. Juhász Krisztina időrendben a következő béke – az 1642. évi szőnyi béketárgyalások – előkészítéséhez nyújt értékes adalékokat, elsősorban a béketárgyaláson részt vevő szereplők, Esterházy Miklós nádor, Esterházy Dániel és Lippay György érsek levelei alapján. Semmi sem volt jellemzőbb a korabeli magyar társadalomra, mint a következő, negyedik rész címe: A militarizálódott magyar társadalom. Borbély Zoltán a 16. század végén és a 17. század első felében felemelkedő felvidéki és a velük rokon családok útját tárgyalja. A pálya tipikus, családi kapcsolatok és intézkedés során egyes családok a tehetős köznemesség soraiból bekerülnek a főnemesség második vonalába, akik valójában az első vonalhoz kapcsolódnak. Varga J. János dolgozatában a hadizsákmány elosztásáról, mint a közösségi létforma egyik eleméről és mint történelmi képződményről 10