Jelenits István et al.: Emberismeret és etika (Budapest, 2013)
I. Az emberi természet
I. AZ EMBER] TERMÉSZET Egy lépéssel itt még tovább léphetünk. A teljesség igénye nagyon mélyen él bennünk. Ugyanakkor itt a földön ennek a teljességnek csak töredékeit ragadhatjuk meg. Saját életünkben is kihullik a kezünkből, amit markolunk. Az emberi lét tág kínálatából pedig végképp csak egy-egy rész jut nekünk. Hogy lehetne mégis összegyűjteni az elveszettet, átfogni azt, amiből csak kóstolót kaptunk? Ez a vágy a földi életünkben nem valósulhat meg. Talán mégsem csalóka! Mióta ember az ember, él benne a remény, hogy tán holta után - valahol, valahogy eljut egy olyan másik világra, ahol teljesedhetnek (a szó legvalóságosabb értelmében) ezek a vágyai. A vallások ezt a bizalmat azzal a gondolattal egészítik ki, hogy ez a „más-világ” Istennél vár ránk. A kereszténység egészen sajátos tapasztalattal alapozza meg mindezt: a húsvéti híradással. Az emberi szabadság Az ember életében fontos szerepe van a választásnak. Láttuk előbb, hogy a szerelemben is választ az ember. Most arra figyeltünk, hogy választanunk kell az emberi lehetőségek „svédasztaláról”. Személyiségünk ezeknek a választásoknak során építi föl önmagát, s mi, emberek ezekben a választásokban átérezzük, hogy szabadon döntünk: nem vagyunk kiszolgáltatva eleve kész, megmásíthatatlan erőknek. (Nem más dönt rólunk, nem dőlt el minden, amikor mi magunk mérlegelni kezdünk.) Sokan - tudósok is - úgy gondolják, hogy ez a szabadságra vonatkozó élményünk /tapasztalatunk önáltatás. Utólag csakugyan fölmerülhet mindannyiunkban az a gyanú, hogy amikor életünk egy-egy fontos döntését meghoztuk, valójában nem voltunk szabadok. A lélektanban és a filozófiában is vannak elméletek, amelyek azt hirdetik, hogy a világban minden teljesen determinált (okaiban meghatározott), s a szabadságnak csak az illúziója élhet bennünk. Ismerjük JÓZSEF ATTILA kemény sorait: Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. (Eszmélet) De vajon mi, emberek sem volnánk több egy másokhoz rendelt, szorított fadarabnál? Ezt maga József Attila sem gondolta mindig így. A világban, az emberalattiban csakugyan a szigorúan determinált oki-okozati összefüggések rendje érvényesül, amely nem hagy „helyet” a szabadságnak. (Bár újabban az atomfizika mintha még az anyagban is fölfedezné a „bizonytalanságnak” valamilyen jelenlétét!) Testünkben kétségtelenül érvényesülnek is ezek a kérlelhetetlen determináltságok. (Például, ha valaki lezuhan egy szakadékba, ugyanúgy „engednie kell” a tömegvonzásnak, mintha egy öntudatlan rög volna.) Mégis kérdéses, 18