Jelenits István: „Ha valaki beszél…”. Interjúk és versek (Budapest, 2007)
Interjúk
tartott nekik előadást, hogy a magyar gazdasági élet nagy iramban fejlődik, ennek köszönhetően a magyar sörgyártás felvirágzott, ezért most az az aggodalom, hogy nem fog elfogyni a sok sör, amit gyártanak, úgyhogy az írókat fölszólítják arra, hogy írjanak olyan verseket, amelyekben több sörfogyasztásra biztatják a népet, mert ez a nemzetgazdaságnak döntő érdeke. Hát ilyesmiken mulatott ő. De nem sokáig mulathatott, egykettőre kitették a szűrét, mert nem írt ilyen „sördalokat”. Akkor aztán kívülről szemlélte ezeket a dolgokat. Nem volt könnyű dolga. Végül is nagy veszélybe nem került, ezt a feszültséget úgy oldotta föl, hogy rengeteget olvasott, és ebből rengeteget átadott nekünk. Mi voltunk a közönsége, jobb híján. Az érettségi akkor nagyon furcsa volt. Én azt hiszem, kilenc tárgyból érettségiztem. Este tízig bent voltunk. Ez elég fura dolog volt, de azért nem volt veszélyes. Irodalomból József Attilát húztam. Olyan viszonyban voltam József Attilával, mint József Attila a francia nyelvvel: hogy nem tudott még kenyeret kérni, mert az p betűvel kezdődik. Én csak a kötetének az első egyharmadát olvastam el, és abból tudtam élni. Akkor még József Attiláról nem nagyon volt szó a gimnáziumban. Ezért az elején nagyon bőkezűen bántam a dolgokkal, s elmondtam, hogy melyik költőre hasonlít az egyik verse, melyikre a másik. A bizottság nyilván beleszédült ebbe, úgyhogy egy idő után azt mondták, hagyjam abba, aminek én boldogan tettem eleget, így megoldódott ez a dolog. Akkor már az a gondolat foglalkoztatott, hogy piarista leszek, viszont a rend létszámát korlátozták, a növendékfelvétel létszámát megkötötték. Előtte volt, mondjuk, hatvan kispapunk, ebből tizennégyet lehetett megtartani. A többieket szélnek eresztették. Ha mi belépünk, akkor valakit el kellett volna küldeni. Úgyhogy azt mondták nekem, hogy ha felvesznek az egyetemre, 195