Jézus Krisztusnak és egyházának története. Hittankönyv az általános iskolák VI. osztályának katolikus tanulói számára (Budapest, 1954)

II. Jézus egyházának története

dek, melyek közül leghíresebb volt a Johanniták rendje. E nevü­ket Keresztelő Szent Jánosról vették, mert első kápolnájuk az ő tiszteletére volt szentelve. A katonaruha és páncél felett fekete köntöst viseltek fehér kereszttel. A Szentföldről kiszorulva, Ródus szigetére húzódtak. Mikor a törökök onnan is kiszorították őket, Málta szigetére vonultak vissza megerősített várukba és onnan tartották féken századokon át a törököket és a pogány kalózokat. Ettől kezdve máltai lovagoknak is hívták őket. Nemcsak harcol­tak, hanem kórházakat is létesítettek és azokban ápolták a sebe­sült és beteg katonákat és zarándokokat. A máltai lovagok a XVIII. század végéig katonáskodtak. Ma már kevesen vannak és csak jótékonykodással foglalkoznak. (A franciák külön lovagrendet alapítottak, a templomos­rendet, a németek pedig a német lovagrendet.) 25. §. A KERESZTÉNY KÖZÉPKOR JELLEMZÉSE Az egyház a műveltség előmozdítója. Miként láttuk, a közép­kor népei kezdetben barbárok voltak. Az egyház szoktatta őket munkára és szelídebb erkölcsökre. A fejedelmeket rávette, hogy törvényeket alkossanak és megvédjék a jogot, hogy így mindenki békében és biztonságban élhessen és dolgozhassák. így került az ököljog helyébe a törvényes jogrend, így honosult meg a civi­lizáció. Iskolákat is létesített az egyház. A plébániai iskolák csak elemi oktatást adtak, a kolostori és káptalani iskolákban már magasabb műveltséget nyújtottak. Nemcsak leendő papok ta­nultak itt, hanem világi ifjak is, és így köztük is terjedt az írás, olvasás, számolás, zene, nyelvtan, biblia stb. ismerete. Legmaga­sabb fokú iskolák az egyetemek voltak. Ezeken teológiát (vallás­tudományt), filozófiát (bölcseletet), jogtudományt és orvos­­tudományt tanítottak. Abban az időben még nem volt könyvnyomtatás. A könyve­ket úgy kellett nagy türelemmel kézzel másolni. Ezt a munkát szerzetesek és apácák végezték és nekik köszönhető, hogy a régi korok értékes könyvei reánk maradtak. A fejezetek első betűit sokszor ékesen kifestették (iniciálék) és a könyveket képekkel is díszítették. így előkészítették a festőművészet kifejlődését. A középkori műveltség leggyönyörűbb alkotásai a román és gót stílben épült templomok. Fenségesebb épületeket ma sem tudnak építeni. Isten békéje. A középkori urak állandó harcban álltak egymás­sal. Közben pusztították egymás vetéseit, és felgyújtották egy­57

Next