Keresztúry Rókus: Sugárzó lelke tovább világít. 'Sigmond Lóránt O. Cist. írásai - Zirci könyvek 1. (Budapest, 2000)
Függelék
FÜGGELÉK Farkasfalvy Dénes két verse azt fejezi ki, amit mindnyájan valamiképpen éreztünk, de prózában nem tudtunk elmondani. Közlöm a bevezető szöveggel együtt: Két vers a mesterről 'Sigmond Lórántot utoljára 1956. november 20-án láttam. Én egy nyitott teherautón, zsákok tetején ültem, amely robogva szaladt a budai hegyek, s azon túl az osztrák határ felé. A teherautó az ő szándéka szerint vitt engem nyílegyenest a rám váró életsorsba. Ő a Krisztina körúton ballagott szemben a teherautóval. Már messziről meglátva integetni és kiabálni kezdtem, hogy még utoljára elbúcsúzzam tőle, legalább egy utolsó tekintet vagy kézjel formájában. De ő maga elé nézve ballagott jellegzetes, kissé görnyedt tartásával, csak maga elé vagy önmagába nézve. Nem vett észre, nem látott meg, s én nem tudtam, hogy valaha még találkozunk-e a Földön. 1959 nyarán Párizsban az Institut Catholique egyik termében Albert Camus írásairól hallgattam egy csodás érdekfeszítő előadást. És egyszerre lelki szemem elől eltűnt a tudós előadó (P. Barjon SJ) és Lóránt atyát láttam ismét ballagni úgy, ahogy akkor a Krisztina körúton. Fülemben József Attila sorai ismétlődtek makacs egyhangúsággal: „Ahogy az utcán átment a kedves, galambok ültek a verebekhez..." Négyszer-ötször megismétlődött mindez a képzeletemben s aztán kibuggyant váratlanul a következő vers, amit ott és akkor rögtön lejegyeztem. Majdnem szó szerint közlöm. Csak a címe született meg jóval később, talán tíz évvel azután.