Margalits Ede: Emlékbeszéd Szabó István magyar hellenista fölött - A Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályának felolvasó üléseiből (Budapest, 1897)
1892-ik év márczius 27-én hunyt el Szabó István kath. lelkész, magyar író, a jeles hellenista. A Szent-István-Társulat tudományos és irodalmi osztálya az egész magyar haza kegyeletének kifejezőjekép szoborral örökíté meg emlékét, melyet a mai napon ünnepélyesen lepleztek le. A tömegek a fényt, hatalmat, gazdagságot és a zajos sikereket szokták ünnepelni — a mívelt közönség szeme nem a külsó'ségek káprázatos fényén akad meg, hanem az emberben első sorban az embert nézi és nagynak, dicsőnek és tiszteletreméltónak talál mindenkit, a ki híven betölti azt a helyet, melyre a gondviselés és tehetségei helyezték. Annak a férfiúnak, kit ma ünnepiünk, fején nem ragyogott felséges királyi korona, kezében nem volt diadalkoszorúzott hadvezéri pálcza, ő nem foglalt el az életben magas társadalmi állást, melynek hatalma előtt a nagyravágyók tábora görnyedez, nem rendelkezett földi kincsekkel, melyek tömjénezésre sarkalják a haszonlesők tömegét, bölcsőjét nem aranyozták meg a hírneves ősök dicsőségének a jelen korba is visszaverődő fénysugarai: ő polgári szülők egyszerű gyermeke volt ; fényt, hatalmat, földi kincseket soha sem keresett s mint buzgó katholikus lelkész és munkás magyar író egyik kezében a kereszttel, a másikban a tollal futotta mag áldásos pályáját, szerzett magának elévülhetlen érdemeket és halhatatlan dicsőséget, — e két jelvénynek, a hitnek és tudománynak volt ő fenkölt bajnoka és mindkét téren kivívott sikerei nevét és emlékét dicső fénysugárral övezik körül. Sok közönséges ember, mint a hamis kő a foglalványtól, csak a szerencse kedvezésétől, csak elfogi