Mondin, Battista: Pápák Enciklopédiája (Budapest, 2001)
Pápák
II. Pius 371 keresztes hadjáratot a következő nyárra, és Anconát választotta gyülekezési helyül. Rossz egészségi állapota ellenére megígérte, hogy személyesen jelen lesz. A felhívás egész Európában visszhangra talált a köznépnél, az uralkodók azonban ismét nem vették tudomásul. 1464. június 19-én II. P. fölvette a Szent Péterben a keresztet, elhagyta Rómát és Ancona felé indult, ahová majdnem egy hónap múlva ért. Itt várta a keresztesek érkezését, akik nem jöttek, kivéve tizenkét velencei hajót, de ezek is csak augusztus 12-én értek oda. A pápát rettenetes keserű csalódás érte, egészségi állapota rohamosan romlott. Augusztus 13-án reggel megparancsolta a bíborosoknak, hogy folytassák a hadjáratot. Augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevétele napján, II. P. befejezte földi életét. Hamvait Anconából Rómába vitték és ott temették el a vatikáni bazilikában, ahol a vele egy városból való sienai Francesco bíboros Nicola della Guardiával és Pietro di Todival síremléket állíttatott neki. V. Pál pápasága alatt földi maradványait a S. Andrea della Valle-templomba vitték, ahol jelenleg is találhatók. 3. II. P. humanizmusa — Maga II. P. meggyőződéses humanista lévén a humanizmus pártolója és a humanisták mecénása volt, akikkel körülvette magát a Vatikánban. De ezt nem az V. Miklósnál látott nagy könnyedséggel és bizakodással tette. Szerette és bátorította a művészeket. A római bazilikákkal sokat foglalkozott és restauráltatta azokat, ahol szükséges volt. Leto és Platina római Akadémiáját is támogatta, bár az ott uralkodó pogány műveltség iránti rajongás számára kissé túlzottnak tűnt. És amikor néhány vitairatszerző emlékeztette arra, hogy az ő írásai sem voltak mindig példamutatóak, bátran válaszolta, hogy ifjúsága bűneit megtagadja: Aeneam rejicite, Pium accipite! Az évszázad többi pápájához hasonlóan II. P. sem volt mentes a nepotizmustól. Laudomia nevű nővére egyik fiát bíborossá nevezte ki; a többiek között rangokat és vagyonokat osztóit szét. Különös gondot fordított szülőföldjére, Corsignanóra, városi rangra emelte és Rossellino közreműködésével gyarapította és szebbé tette; értékes székesegyházat építtetett és fényűző palotákat; azt akarta, hogy szülőhelye kedvező természeti fekvése és kellemes éghajlata folytán a bíborosok üdülőközpontjává váljon. 1492 augusztusában a megnövekedett és megszépített Corsignanót püspöki székhely rangjára emelték és II. Pius emlékére a Pienza nevet kapta. Azoknak a hibáknak ellenére, amiket inkább a kornak lehet felróni és nem a saját személyének, II. P. kétségkívül Szent Péter „hajójának” értékes kormányosa volt mind az Egyház, mind a keresztény Európa számára oly nehéz és viharos időkben. „Szellemének erejével és szónoki adottságával hirdette a keresztény Európa egységét, magasabbrendű civilizációját; mindamellett felismerte küldetése utópisztikus jellegét. Keserűen tapasztalta, hogy merész tervei és egyéni gondola