Mondin, Battista: Pápák Enciklopédiája (Budapest, 2001)
Pápák
370 II. Pius bullával megerősítette a konciliarizmus elítélését és a legfőbb pásztornak, Krisztus helytartójának, Péter utódának elsőbbségi tekintélyét. II. P. és Franciaország között politikai jellegű kérdések is okoztak erős viszályokat. A pápa trónra lépése idején még nem zárult le a nápolyi trón utódlásának kérdése, amelyre mind az Aragóniaiak, mind az Anjouk pályáztak. II. P. el akarta kerülni, hogy a pápai állam Franciaország harapófogójába kerüljön Nápolyban az Anjoukkal, Párizsban a Valois-kkal, ezért nyíltan aragóniai Ferrante mellé állt. Ez a magatartás teljesen egyezett a Lodi-i béke (1454) határozataival, amely az erők egyensúlyi állapotára törekedett az olasz félszigeten. De ezzel az elhatározásával ellenségeivé tette a francia királyokat, VII. Károlyt és XI. Lajost. 2. A törökök elleni keresztes hadjárat — Mint elődje, V. Miklós számára, II. P. számára is, pápasága fő feladata a törökök elleni keresztes hadjárat volt. Konstantinápoly nem sokkal előbb került a törökök kezébe (1453), akik lassan elözönlötték a Balkán-félszigetet: Athént már elfoglalták és eljutottak Nándorfehérvár (Belgrád) falai alá is. A keresztényeknek e város védelmében aratott nagy diadala a törökök felett (1456) újabb reményt gyújtott a kereszt félhold feletti győzelme iránt. Azon a tudaton kívül, hogy Európa és a kereszténység jövője forgott kockán, ez a remény volt, ami II. P.-t arra serkentette, hogy testestül lelkestül belevesse magát egy új keresztes hadjárat szervezésébe. Már pápasága első napján ismertette, hogy elődjének a keresztes háború iránti buzgalmát szándékozik utolérni, sőt túlhaladni. Koronázása után pontosan egy hónappal a következő év nyarára Mantovába európai kongresszust hívott össze. A pápa 1459. január végén elhagyta Rómát, ahol Legatus urbis minőségben Nicolaus Cusanus maradt, és Mantova felé vette útját, május 27-én ünnepélyesen megnyitotta a kongresszust, ami azután egyik csalódást a másik után okozta számára. Hónapok teltek el anélkül, hogy egyetlen uralkodó is feltűnt volna; az idő előrehaladtával csak néhány követ jelent meg. Csak szeptember végén tudták az első ülést megtartani. De a pápa minden felhívása sikertelen maradt. Mind a francia király, mind a német császár ellenezte a vállalkozást. Különösen gyűlöletesnek és elítélendőnek mondható Velence viselkedése, ő lett volna egyedül képes a szükséges hajóhad rendelkezésre bocsátására. De Velence egyáltalán nem volt érdekelt a keresztes hadjáratban, mivel az sértette gazdasági érdekeit Keleten. Mindamellett a mantovai ülés meghiúsult, nem annyira Velence passzivitása miatt, inkább azért, mert minden ország kételkedett a hadjárat kimenetelében és mert a keresztes háború eszménye már hosszú idő óta kialudt az európai keresztény tudatban. II. P. lelkiismeretében azonban mindig igen élénken élt ez az eszménykép, és élete utolsó leheletéig kitartóan ápolta. 1463 októberében meghirdetett egy új